hatter

JAKABFFY CSALÁD TÖRTÉNELME

Home     ● Családfa     Történelmünk     Gyűjtemény     Adatbank     Album     ● Biográfia

Egyes jog fenntartva Jakabffy ®GaborMediaDream campany

Jakabffy cimerdecbdecjangyalbnegyzetangyaljacsikacsik

Köszönet mindazoknak, akik a családnevekhez kapcsolodó információkkal gyarapitanak!

Ezen felül érdekelnek a múltból dokumentumok, történetek, mende-mondák és Jakabffy -akat ábrázoló fényképek is. 

E-mail: jakabffy@upcmail.nl

elozo oldalhome Jakabffykovetkezo oldal

Az örmények legendáik szerint eredetüket bibliai személyektől származtatják: pontosabban Hajktól aki Noé szépunokája volt. Noé gyermekeit északnak és délnek küldte hogy családjaikkal népesítsék be a világot. A számtalan hadakozás, véres megtorlás és áttelepítés elöl sokan békésebb területekre menekültek, majd tovább vándoroltak igy ma a világ egyik legszámosabb nemzetiségi szórványát képezik és a föld összes kontinensén jelen vannak. Mindennek ellenére, a jelenlegi erdélyi örmények elődei kis részben Havasalföldről, nagyobb részben Moldvából érkeztek Erdély területére. Az erdélyi örmények Moldvai eredetét mi sem bizonyítja jobban, mint a még ma is ismert és használt családnevek: Kápdebó, Czárán, Govrik, Korbuly, Pátrubány, Placsintár, Verzár stb.

 

A leggazdagabbak kétségkívül a szamosújvári és erzsébetvárosi, kisebbb részben pedig a gyergyószentmiklósi marhakereskedők voltak, akik több száz marhát vásároltak fel évente, és akiknek évi bevétele felért egy közepes arisztokratáéval. Ezek lesznek azonban az elsők is, akik kiszakadnak az örmény közösségből, pusztákat bérelnek Magyarországon, később birtokot vásárolnak, nemesi címet szereznek, egyesek bárói rangra is emelkednek. Egy ideig még ápolják a kapcsolatot a közösséggel, fokozatosan azonban beépülnek a magyar nemesi társadalomba. A magyar családokkal kötött vegyes házasságban született utódok neveiket magyarosították (főleg a -ffy végződés volt népszerű: Bogdánffy, Jakabffy, Mártonffy, Gyertyánffy). A 19. századtól egyre többen értelmiségi pályákon érvényesültek: gyógyszerész, orvos, ügyvéd, köz- és magántisztviselők lettek. A XIX. század közepén mintegy 12-15 ezerre tehetjük azoknak a számát, akik örmény identitással, anyanyelv, vallás, származással rendelkeztek. Az 1848-as forradalmat megelőzően 57 örmény család kapott illetve vásárolt nemességet, akik a XIX. század közepére gyakorlatilag integrálódtak a magyar nemességbe.Az 1848/49-es harcokban hetvennél több örmény származású tiszt és mintegy kétszáz fő közkatonaként vett részt a magyarok oldalán. A vármegyék közül Torontálban a Gyertyánfffyak, Dánielek, Karassó-Szörényben a Jakabffyak, Bács-Bodrog megyében a Karátsonyiak vezető tisztségeket töltöttek be. A Lukács, Dániel, Karátsonyi, Jakabffy családok kiemelkednek, hiszen szinte apáról fiúra öröklődöt.

 

A család neve az örmény „Hagop”, „Agop”, „Agopsa” szóból származik ami magyarul „Jakab”-ot jelent. Más forrás szerint a Jakabffy család ősei „Chacsig” néven szerepeltek akik még Moldvában születtek majd Kristóf – alias Jakobffi majd Jakabffy – ra magyarosítottak.

Salamon templom, Szamosujvar.Salamon templom I. Szamosujvar.

Szamosújvári Salamon templom.

Kristóff alias Jakobffy Szamosújvár szabadalmas város főbirája, senátora, a római katholikus egyház gondnoka született Moldovában, 1643. március 24. Elhúnyt Szamosújváron, 1714-ben a haldoklók szentségével ellátva. Eltemettetett ugyanott, a régi Salamon templon kertjében. Örmény nyelven "Meghalt az öreg egyházgondnok Kristóf, megáldozva és utolsó kenettel ellátva és teste eltemettetett a régi templom kertjében". (magyarra forditotta: Alexa Ferenc, örm. szerzetes)

 

· A főbíró hatás - és jogköre igen kiterjedt volt. Neki minden polgár feltétlenül engedelmeskedni tartozott, idézésén megjelenni köteles volt. Pénzbírságot szabhatott ki a megalkotott városi szabályzat áthágóira, különösen azokra, akik a lakoság vagyonát esetleg életét veszélyeztetik. De a föbírónak és a tanácsnak ügyelni kellett az erkölcsökre is. (Templombajárás, öltözködés, viselkedés, ittasállapot, stb.)

· Atyjával még Kristóff alias Jakobffy családnéven ismeretesek akivel együtt érkezett Moldovából. Atyja halála után az ifj. Kristóf Szamosújvár főbírája, szenátora és a római katolikus egyház főgondnokává választották. Elhunyt Szamosújvár, 1737 április 14.

· Címeres nemeslevelet Kristóf fiai nyerték, Jakabffy Miklós és Jakabffy Simon. A nemesi rangot a szamosújvári kereskedő testvérek kapták a Laxenburgban, 1760. május 8-án kelt oklevéllel. (Liber Regius Transsylvaniae X. kötet, 572. és 576.o., valamint Kristóf szamosújvári kereskedő, neje Hosszú Kata és fiuk: János, Bécs, 1760. október 7.). - (Liber Regius Transsylvaniae X. kötet, 668.o.)

Jakabffy cimer A.Jakabffy cimer C.Jakabffy cimer B.

Jakabffy címer I.

Jakabffy címer II.

Jakabffy címer III.

Jakabffy Miklós nemes, szamosújvári kereskedő, főjegyző, főbíró az I. ág megalapitója. Felesége Lázár Ágnes volt aki kilenc gyermekkel ajándékozta meg: Kata, Csischatum, Chamel, Mária, Antal, Rebsima, Anna, Jakab, Kristóf.

 

Jakabffy Simon nemes, szamosújvári kereskedő, egyházközség főgondnoka és a külső tanács tagja a II. ág megalapitója. Felesége az erzsébetvárosi Issekutz Manuság volt. A sors hét gyermekkel ajándékozta meg Őket akik Miklós, Kata, Mária, Antal, Jakab, Tódor és Kristóf névre hallgattak.

 

¨ E bizonyítvány alapján és a 2.020 frt. taksa ellenében szerezte meg a két testvér Miklós és Simon maguk és törvényes utódaik részére Mária Terézia királynőtől a Magyar nemeséget 1760 május 8.-án kiállított diszoklevéllel amelyen rajta van a családi cimerkép is. Egy darabig még ott éltek, de 1790-ben a szabad királyi városok sorába kerülő Szamosújváron már Miklós és Simon lemenői közül már senki sem volt ott. Ők teljesítvén őseik vágyát nemesi birtokokat szereztek Arad, Bihar, Csanád és Krassó-szörény megyékben és a magyar társadalmi és közélet kisebb nagyobb szereplői lettek, sőt az ország törvényhozó testületébe is bekerültek.

 

Jakabffy Kristóf nemes első felesége Sakár Anna négy gyermekkel ajádékozta meg akik Simon, Gergely, Antal és Miklós voltak. Második felesége Kövér Sára egy gyermeket szült és Ő a Kristóf nevet kapta. Krassó vármegyében Jakabffy Simon és testvérei Miklós és Kristóf Csanád vármegyétől 1793-ki jul. 27-én kelt nemesi bizonyitványukat azon évi nov. 5-én Krassó vármegyében kihirdetteték. Jakabffy Kristófnak volt még egy fia György és 2 leánya is. Ezt az 1839. november, 23.-án készült Simon végrendelet is megerősitette (MOL). Vagyonát felosztotta 7 testvére között. Zaguzsén és Bécsben levő könyvtárának nagy részét György testvére fiának Jánosnak ajándékozta.

 

Jakabffy Miklós nemes született Szamosújvárott, 1776. augusztus 26.-án, táblabiró, zaguzseni birtokos, az 1830.-ik évi koronázási országgyűlésen Krassó vm. követe. 1808-ban Simon bátyjával szerzik meg a Zaguzseni birtokot. 1842. december 21.-én hunyt el Lugoson. Felesége Grószkopf Eliz egy bécsi polgárlány, akit 1805-ben teherbe ejtett, de nemesi gőből akkor feleségévé nem tett, hanem látszatházasságot köttetett egy Kopál Ferenc nevű Morvaországból érkezett iparossal. Lugosi birtokán Elizzel a kapcsolatot nem szakitotta meg és születtek gyermekei sorban: Imre, Berta, Klementina, Sarolta és Gyula. Kopál Ferenc 1828-ban maghalt, özvegyét törvényes hitvessé tette és evvel gyermekeit hivatalósan is nevére vette. A gyerekek születési bejegyzése Kopál néven történt. Kopál Imre és Kopál Gyula testvérek (LR. LXVI/903.) felvették a Jakabffy nevet 1840. junius. 19.-én. Evvel nemesi rangot és zaguzsényi birtok tulajdonosai is lettek. 1841-ben statuáltattak a nevezett helységben.

 

A családi név ismerté tevője a Bánságban, Pozsonyban az országgyülésen, Budán a helytartótanácsban és Bécsben az udvari kancellárián II Simon volt. Atyja jól felkészítette fiát, jogi végzettséghez kellő nyelvismeretet is biztosított amelyek a hivatalos életben használatosak voltak, mint a latin, a német a magyar. Örmény anyanyelve mellett a Erdélyben és a Bánságban ismernie kellett a románt is. Jakabffy Simon 1802–ben már Krassó vármegye első alispánja és az marad 1822 végéig. Tisztségében számtalan nehéz feladatot kellett megoldania, továbbá a megye egyik követeként részt vett a pozsonyi országgyüléseken. 1822 dec 22–én a király helytartósági tanácsossá nevezi ki és igy Budára kerül. Majd 1828-ban Kancelláriai előadó tanácsosi kinevezést kap Bécsben.

 

Jakabffy Simon nem nősült meg , mégis ő tekinthető a család Zaguzsenyi ága megalapítójának. Ő hozta a vármegyébe és nevelte a nála 11 évvel fiatalabb öccsét Miklóst, valamint a 26 évvel fiatalabb féltestvérét. Ő szerezte meg a családi birtokot Zaguzsényt. A birtokszerzés cime „Donatio mixte“. (11 jobbágy negyedtelket, 1o5 nyolcadtelket, 11 zsellértelket, 16 kat. hold „indusztrialis“ földet, valamint 638 hold ún. „uberland“ földet, vagyis erdőt és legelőt). A Ferencz császár és király által 1811 junius 7-én aláírt díszes oklevélben nemcsak a 20.000 frt. befizetéséről történik említés, hanem arról is, hogy ez az adományozás is érdemek jutalmazásáért is történt. Végrendeletében többek között 4.000 frt-os alapítvánnyal gondoskodni kivánt hogy az szegény családok 1-1 gyermekét taníthassák az alapítvány jövedelméből. 1919-ben a pénz elértéktelenedvén, mindez megsemmisült.

 

Jakabffy Miklós nem lehet tudni mikor került Krassó megyébe de az bizonyos, hogy 1804-ben már előjegyző Lugóson. Majd 3 évtizeden keresztül mint táblabiró igazgatja a megye közügyeit. Ebben nagy segítségére van bátyja Simon, valamint öccse Kristóf aki ekkor már Lugos város főszolgabirája. Miklós egyik említésre méltó, talán legérdekesebb tevékenysége, amikor megkeresi a Lugos szomszédságában fekvő Szilka község Bercean nevű lelkésze, aki talán vallási meggyöződésből, de lehet, hogy anyagi előnyökért, vagy feletteseivel való viszálya miatt elhatározta, hogy egész népével - 58 családdal a görögkeleti egyházból a görögkatolikusba tér át. 1836 jan. 25.-én Jakabffy Miklós táblabiró házában mint hivatalos közeg elött a hivek szabad akaratukból kényszer nélkül nyilatkoztak hitbeli meggyöződésükről. Tettéért házát a lugosi gör.keleti esperes a „latrok barlangjának” minősítette. A görög katolikus templom építési helyéül a főtér közepét jelölte ki, amit a görög keletiek szintén sérelmeztek. Ennek ellenére nem változtatta meg elhatározását, de a templom befejezését már nem élte meg. 1848 márc 2o-án, a kihirdetett szabadság eszméjétől felbuzdult gör. keleti románság az épülő templomot lerombolja, de az hamar újraépül. Néhány év után ez lett az akkor létesített gör. kat. püspökség katedrálisa, amelyben Boros Ioan prépost alapítványi rendelkezése szerint, minden évben, jan 25-én, Jakabffy Miklós és társai lelki üdvéért engesztelő misét olvastak. Történt ez mindaddig mig a román államhatalom a gör. katolikusokat az összes temlomaiktól meg nem fosztotta.

 

¨ Miklósnak gyermekei gondos nevelésben részesültek. A nagyobbik fiú, Imre (sz.1805.) ügyvédi diplomát szerez. A kisebbik fiú Gyula (sz. 1825.), nem fejezte be tanulmányait. Ennek ellenére családi döntés szerint a zaguzseni birtok 1850-ben a két fiú között osztodott meg. (Gyula születesi dátumát van ahol 1818.-ik évet jelöli meg?)

 

¨ A birtokmegosztás az 1848/X törvény alapján - amely megszüntette a jobbágyok által fizetendő szolgáltatásokat (robot, dézsma, pénzbeli fizetségek) - igen leegyszerűsödött, és mindent egybevetve 834 kat. hold terület, a malom és az épület kettéosztásából állt. De a ’48 –as törvény az úrbériség megszüntetése a magánföldesurak kártalanítását a „nemzeti közbecsület védpajzsa alá helyezte” amelynek végrehajtása a bekövetkezett események (Bach korszak) miatt nem kedvezett a magyar középnemesi osztálynak és vonta maga után az egész köznép és kisnemes osztály gazdasági válságát.

 

¨ A fenti körülményeknek és könnyelműségének köszönhetöen, Gyula nem tudta megörízni vagyonát. Jogi tanulmányait nem fejezte be és fiatalon nösült. Ő Trendeffy azaz Trandaffy (Trandafir) Euláliát zsidovári birtokos (bojár) leányát vette nőül, de már 1856-ban özvegységre jutott. Könnyelmüsége eredménye, hogy az 1850-es évek elején birtokától meg kellett váljon. A vételár jórészét (24.000 frt) adóságai törlesztésére fordította. Gyula másodszor is megnösült és felesége a polgári származással biró Fömmel Hedvig lett akivel hazassága köttetett Karánsebesen 1857. oktober 03.án. Gyula testvére Imre maradt továbbra is birtokosa fél Zaguzsénnak. Jakabffy Gyula személyéhez fűződik egy igen érdekes történet ami a magyar anekdótakincset gyarapítja.

 

So jung und schon Jakabffy! Mikor Mária Terézia viszacsatolta a „Temesvári Bánságot” az anyaországhoz és ott három vármegyét Krassót Temest és Torontált létesítette, meghagyta a bánság keleti és déli részén az ún. Határörvidéket. Ezen a területen nemcsak a közigazgatás maradt egészen eltérő a megyétől, de a közgazdasági és a társadalmi élet fejlődése is. A közgazdaságra a legnagyobb hatással az ún. „határörség” intézménye volt. A határörség ugyanis törzscsaládokra oszlott, amelyek mindenike bérközösségben közös ingatlan törzsvagyonnal birt. Ez a törzsvagyon, amelyért minden alkalmas férficsaládtag katonai szolgálatra köteleztetett, elidegeníthehő nem volt, adóssággal csak rendkivüli esetekben csekély mértékben terhelhető. Még számos más megkötés természetesen sajátos gazdasági helyzetet és szellemet teremtett, éppen úgy, mint ahogy sokkal fegyelmezetebbé és a hatóságok iránt engedelmesebbé tette az egyéneket az állandó katonai képzés.

 

Karánsebes a 13. ezred központja volt. Néhány km-re húzódott a határ, amely Krassótól a nemesi vármegyétől elválasztotta úgy, hogy ezen csak külön engedéllyel történhetett az átlépés. Ezért a határörlakói inkább csak hírből ismerték a vármegye szervezetét és az ott élő jobbágyok helyzetét. Hallottak a „vicispán”- ról aki olyan nagy úr mint nálluk az ezredes, és sokat hallottak Jakabffyról aki(k) hosszú idön keresztül töltötte (ék) be e tisztséget.

 

A múlt század közepén az akkor még igen nagy részben német Temesváron, egy kis, de nagyon lelkes magyar ifjúsági csoport élt. Ez mindenképpen magyarosítani akart, noha nagyrészt maga is idegen vérből származott. Temesvárott a fiatalok egyik módja az volt hogy a bálokon és más mulatságokon nem táncoltak azokkal a lányokkal akik nem beszéltek magyarul és megtanulni sem igyekeztek. Vukovics Sebő, később az 1849-es kormány igazságügyminisztere, Desty? Frigyes később neves történész, Klapka György Komárom várának hős védője, Ormós Zsigmond később Temes megye nagyműveltségű főispánja, Degie Alajos az író, Sulyok Mór 1861-ben Temesvár képviselője és mások voltak ennek a társaságnak tagjai. Nem tudjuk, ezek közül kik határozták el egy alkalommal, hogy megteszik a 12 mérfüldnyi kocsikázást, hogy egy Karánsebesen megtartandó bálon résztvegyenek, és ott - a hír szerint- a nemzeti érzés teljes hiányát megállapítsák. Útközben Zaguzsénen magukhoz vették Jakabffy Gyulát aki akkor még húsz éves is alig volt.

 

Karánsebesen a határhoz érvén, a szolgálatos örmester határátlépési engedélyüket kérte, amivel nem rendelkeztek. Bizonnyára egy kis borravaló, vagy a Zaguzsénból hozott tuica átadásával kérésre fogták a dolgot: engedné be őket a városba, hiszen csak egy mulatságra mennek, s reggel visszatérnek. Az örmester hajlott a szóra, de mindenkinek nevét feljegyezni szükségesnek tartotta. Mikor Jakabffy Gyula a magáét bemondotta, az örmester csodálkozva nézett reá és szólt: „ So jung und schon Jakabffy!” A megye élén állójának gondolta az ifjút mert a vicispánt és Jakabffyt azonos értelműnek gondolta.

 

Az anekdóta másik változata: „Ilyen fiatal, és már Jakabffy? A Jakabffy család sok tagja megyei hivatalt viselt valamelyik Bánsági vármegyében (Krassó-Szörény, Temes), de volt köztük örmény városi plébánosból lett gyulafehérvári kanonok is. A Bécsből érkező vendégnek sorra mutatják be őket. Jakabffy Imre alispánt, Jakabffy Ferenc képviselőt, Jakabffy Elemér jegyzőt, s ekkor a követ azt hívén, hogy a "Jakabffy" magyarul valami méltóságot jelent, megkérdezte: "Ilyen fiatal, és már Jakabffy?"

 

Latin nyelvből forditott document. Mi az Edélyben fekvő Szamosújvár szabadalmas örmény mezőváros közönsége a jelen soraink elejénél adjuk emlékezetül. Hogy a folyó 1760. esztendő március hava 7. napján az érdemes Kristóff máskép Jakabffy Miklós és Simon polgártársaink elöttünk személyesen mejelenvén tiszteletteljesen megkerestek minket, hogy ne terheltessük részükre egy bizonyitványt kiállitani jövendő ügyeik céljára, mely a nemes Erdély fejedelemségbe való származásukról és előmenetelükről szól. Továbbá, hogy őseik - elődeik által úgy a vallási ügyekben, mint pedig a magas királyi szolgálatban milyen érdemek szereztettek. Midőn e jogos kérelmek megtagadását mi sem indokolja, nevezettek kérelmének engedve, bizonyitjuk, hogy a fent nevezett kérelmezők boldog emlékeztető édes atyjuk Jakabffy Kristóff Moldovából vándorolt be ezen fejedelemség területére és a többiekkel együtt a jelenleg Szamosújvárnak nevezett helységben telepedett le, ki serény munkájával és törekvésével többek között keresztül vitte azt, hogy ezen örmény nemzetünk megtagadván az átkos keleti haereist (hitszakadást) nemcsak hogy római katholikus vallásra tért át, hanem egyúttal arra is törekedett, hogy állandó tartózkodási helyük legyen és midőn kitartó munka után ez a hely benépesitett, városi tanács létesitvén, a főbirói tisztséget érdemelte ki, majd senátori tisztséggel ékesitvén, végül ezen város egyházának főgondnoki hivatalát élete végéig métó képpen viselte.

 

¨ Kinek halála után ennek fentnevezett fia Miklós nemsokára városi főjegyző lett, majd pedig ezen városi közönség főbirájává választott, kinek gondozása alatt a közigazgtás ügyei sokáig dicséretesen folytak és még ma is a senátori tisztséget kiválóan viseli. Nem különben ennek édes testvére Simon a külső tanács tagja lőn (városi bizottsági tag) és egyúttal atyja helyére az egyházfőgondnoki tisztség viselésére érdemesitett. Ehhez járulna az illetők kereskedése és kalmárkodása, melyet nemcsak atyjuk, hanem ennek fiai is évenként ma is a királyi kincstár nem csekély hasznára, sok ezer forintos forgalommal gyakorolnak.

 

¨ Mindezeket a városi közönségünk pecsétjével megerősitve, jelen oklevelünkkel bizonyitjuk. Kelt a fent nevezett évben, napon és helyen. Kiadatott Kászonújfalusi Csürős péter ezen szabadalmas város hites jegyzője által. s.k. (Forditotta: dr. Iványi Béla orsz. levéltári fogalmazó.)

 

Gambeczvér. Amikor a XVIII. század végén a Temesi Bánságot vissza csatolták az anyaországhoz és az új Krassó vm.-ben is a kincstár birtokai értékesitéshez fogott, az ország minden részéből jöttek nemesek és nem nemesek, hogy az új vármegyében földtulajdont szerezve, a nobile officiumokat is ellássák. Igy kerültek ide a Jakabffy család tagjai is az örmény világ metropolisából, Szamosújvárról. A nyugtalan keleti vér csakhamar szerepet juttatott e család tagjainak a megye közéletében és közülük Simon után rövidesen Kristóf is alispáni székbe került. A régi megyeházban, amely a mai pénzügyi palota helyén volt és később a törvényszék épülete lett, lakott a vármegye első tisztviselője.

 

Lugosnak 1842. évi junius hó 21.-ke rémes napja volt. Iszonyú tűz dühöngött. Az álmából felriadt alispán ott látta maga előtt a lángok martalékául a méltóságteljes kéttornyos görög-keleti templomot is. Azt beszélik e látvány úgy hatott rá, hogy néhány perc alatt minden haja kihullott, még a bajuszát és a szemöldökét is elvesztette. Mikor pedig azt kellet tapasztalnia, hogy a város legnagyobb részére elharapodzott a tűz, befogatta négy lóvát, magához vette a vármegye pénzeit és elhajtatott. A város lakói érthetetlennek találták az alispán dolgát. Sokan úgy gondolták megőrült, mások gyávának bélyegezték.

 

Jakabffy Kristóf pedig erősen hajtatott és a négy ló Lippáig meg sem állt. Ekkortájt Lippa volt a délvidék legnagyobb épületfa piaca. Ami épületfa Erdélyből a Maroson úsztatva lekerült, mind Lippán raktároztatott, innen került a többi városba. Az alispán örömmel látta az óriási készletet és rövidesen az egészet lefoglalózta. Most meg Lippán nem értették az alispádolgát. Mikor aztán alávoltak irva a kontraktusok, közölte a lippaiakkal, hogy Lugos leégett. A jó lippai fakereskedők azonban ezt a konjuktúrát most már kihasználni nem tudták. Mikor pedig az alispán Lugosra tért vissza és elmondta, hogy a város felépitéséhez olcsó áron biztositva van az épületfa, itt is megértették, hogy az alispán sem nem őrült, sem nem gyáva, csak vérbeli örmény.

 

Jakabffy Tódor főhadnagy. Örmény ember volt, fekete hajjal és tömött fekete bajusszal. Egy századnál szolgáltunk, sőt 1911. nov. 1-től századparancsnoka is lett a, századunknak lovag Pantz Alajos százados őrnagyi kinevezése után. Ritka természetű ember volt, bohém és mulatni szerető. Alig hogy bevonultam az ezredhez, mint újdonsült hadnagy, ismerkedés címén másfél napig mulattunk. Lakkcipőm abba ment tönkre, hogy az asztalon kellett összekapaszkodva ugrálni és az üvegcserepek össze-vissza vágták. Különben az étterem is, ahol ebédeltünk és vacsoráztunk elég harciasan nézett ki. A tükrök belőve, meg a képek a falon. Kérdeztem a vendéglőst, Szilágyit, szintén örmény volt, később Marosvásárhelyre költözött, miért nem csináltatja be? Azt felelte, az Urak úgyis belövik újra.

 

Jakabffy Tógyer kitűnő oktató volt, meg pótló idomító. A mi századunk újoncai és pótlovai voltak az, ezredben a legjobbak. Srég szemben lakott velem. Különben is majdnem az egész nőtlen tisztikar abban az utcában (2-ik) lakott, ahol én is. 1911. őszén fejébe vette, hogy németül fog tanulni. Megjegyzem, hogy ó kellett tudjon, hiszen közös katonai alreálba járt, ahol német volt a tanítás nyelve, utána meg Ludovikát, amikor még az kadét iskolai rangú volt. És német nyelvtanulás céljaira megrendelte magának a bécsi Die Zeit-ot. Jött is az újság szorgalmasan és pontosan, de ő bizony nem igen olvasta. Ott hevert a sok újság a szobájában, még a címszalag sem hiányzott róluk.

 

Egy idő múlva azt mondta, ez nem jó tanulási metódus. Jobb élőszó útján tanulni, és kivett a kávéház kasszájából egy éppen nemrég érkezett hölgyet, aki állítólag bécsi volt. Azzal együtt laktak egész télen. Jött a tavasz. Egy szép májusi reggelen azt újságolta Tógyer, hogy a nő meglógott. Én mindjárt kérdeztem, vitt-e magával valamit? Azt mondta, egy ezüst cigarettatárcát és még apróbb dolgokat. Mondtam neki, vissza kell tőle követelni, nem érték, de a szemtelenség, hogy szó nélkül elvitte. Azt felelte Tógyer, ő tudja a címét, mert már irt is neki, de hadd legyen boldog vele. Igy végződött a német tanulás.

 

Az 1. világháború előtt minden félévben be kellett jelenteni, akinek a vagyoni állapotában valami változás állott be. Ő minden félévben 50 holddal kevesebbet jelentett be kupapusztai birtokából (Békés megye). 1914. máj. l-én százados lett. Nem réggel azelőtt adott el egy Csimbók nevű sárga saját lovat. Azt mondta, ennek a jobb hátsó lábát megisszuk áldomásképen. Hát tényleg. Összejöttünk ott, ahol egyébként is vacsoráztunk akkor a Szily-féle vendéglőben, a Víz utcában és Tógyer felvonultatott egyszerre 25 üveg pezsgőt. Voltunk vagy 12-en. ll órára már nem volt belől. Azt mondtuk, Tógyer, vagy ünnepelünk, vagy hazamegyünk. Erre kivezényelt még 25 üveg pezsgőt. Azt hiszem ezt is meg kellett ismételni reggelig. Csak Szemző Elemér kapitány nem ivott, ő antialkoholista volt, helyette megivott 1 liter málnaszörpöt szódával. Éppen az ezrednél volt vendégként egy német repülőtiszt, azt reggel 1 kerekű talicskán tolattuk haza a lakására. Mindenképen úgy intézte a dolgot, hogy délután a századnál ne legyen foglalkozás.. Emiatt többször hivatta az osztályparancsnok és meghagyta neki, hogy legyen foglalkozás. Ő ilyenkor igent mondott, kiment az ajtón és azt mondta: "Vén fataróbandista! Szó sincs róla, hogy legyen foglalkozás. Nekem többször szólt, hogy miért jársz te mindig új ruhában? Azt feleltem: nézd, én új hadnagy vagyok, nekem még nincs használt ruhám. Most vegyek csak azért használt ruhát, hogy az is legyen? 1914. aug. l-én, az általános mozgósítással, frontmögötti százados lett a századnál, mert századparancsnoknak bevonult az egyéves önkéntes iskolába tartósan vezényelt Tóthvárady-Asbóth István százados jött, aki amúgy is ezredbeli volt. Kis megszakítással a mozgósítástól kezdve állandóan a fronton volt, mígcsak 1916. július 6-án, velem együtt orosz fogságba nem került. A fronton állandóan századparancsnok volt.

 

· Volt a századnál egy Kovács nevű ikerpár huszár. Kiadta a parancsot egyszer s mindenkorra, hogy a 2 kovácsra úgy kell vigyázni, hogy mindkettő hazakerüljön. Ezért minden tűzharchoz lóról szállásnál a beosztást úgy kell intézni, hogy a két Kovács lótartóként visszamaradjon a vezetéklovaknál. Amíg én orosz fogságba nem kerültem, meg is volt mind a két Kovács.

 

· Egyszer valami gyalogsághoz küldtek segítségül. Erőben voltak. Tógyer jelentkezett a parancsnoknál, de azonnal kijelentette neki, hogy mi erdei harcra kiképezve nem vagyunk, szuronyunk nincs, stb., erre megköszönték a segítséget, de nem vették igénybe.

 

1914. novemberben késő éjjel kirendelték a századot, hogy keresse meg a bosnyák gyalogezred szárnyát elől és azt hosszabbítsa meg. Mondtuk mi alantasok neki, hogy küldjön először egy járőrt előre, amely felderíti elől a helyzetet és megkeresse a bosnyákok szárnyát, és az vezet majd oda. Hova megyünk vaksötétben vadidegen helyen? De nem. Menjünk csak az egész századdal előre, majd megtaláljuk a bosnyákokat. Megyünk-megyünk, sehol semmi. Megálltunk, s a századot lefektettük, mi pedig tisztek állva tanakodtunk, mitévők legyünk? Ott volt gr. Bethlen Béla tart. hadnagy is, meg Móga Laci. Egyszer csak feltűnik a sötétben valami alakféle. Hogy mennyire nem lehetett megbecsülni a sötétben. Azt mondja Tógyer: ezek a bosnyákok lesznek. És rájuk kiállt: Hé, kik vagytok? –A felelet egy össztűz volt, mert az alakok oroszok voltak. Mi is hamar lehasaltunk a földre. Amikor 1915. nyarán ezredsegédtiszt voltam, sokszor kellett egy-egy járőrt valahova azonnal kiugrasztani. A Tógyer századához hiába mentem. Kezdett alkudozni velem. Most kell rögtön? Nem lesz, elég csak ennyi huszár? - Közben persze telt az idő és ahelyett, hogy már küldte volna a járőrt, még mindig alkudozott velem. Később már feléje, sem mentem az ő századának, mert nem akartam hiába időt tölteni.

 

1916. július 6.-án az egész ezreddel, sőt, lovasdandárral orosz hadifogságba kerülve a lucki orosz áttörés után, együtt szenvedtük a hadi-, fogság keserves és bizonytalan napjait. Ekkor fekete körszakállat eresztett. 1918. elején, mint invalidust hazaküldték. 1918. ápr. végén újra találkoztunk Medgyesen, ahol akkor az ezred pótszázada volt, mert Akkor érkeztem én hazaszökve az orosz hadifogságból. Mindennap fenn maradtunk a Goldene Traube-ban. Pénz volt bőven, idő is, mert nem vonultunk ki, akármennyit fenyegetőzött Perczel Armand alezredes a pótszázad parancsnoka.

 

Az év augusztusában találkoztunk újra, de akkor már Marosvásárhelyen, mert közben a pótszázad visszament oda, Medgyesen csak az oláh front közelsége miatt volt. Az 1918-as forradalom után sok évig nem találkoztunk. Ő nem szolgált, hanem kupapusztai birtokára vonult vissza és ott gazdálkodott. Egyszer, az 1920-as évek közepe táján feljött egy dec. 9-iki ezrednapunkra. Akkor és ott láttuk egymást utoljára. Azt kérdi akkor tőlem: Te, mondd miért nem fizetnek nekem nyugdíjat? - Kérdeztem, hát bejelentetted magad valakinél? – Azt felelte: Nem. Hát akkor hogy fizessenek nyugdíjat, ha te egy szót sem szólva egyszerűen csak hazamentél Kupapusztára. Egyébként meddig maradsz Pesten? - kérdeztem én. - Felhajtattam egy falka malacot, amíg azoknak az árából tart addig maradok. - És mindjárt hívott is, hogy a közös vacsora után menjünk még el egy orfeumba. Én persze lemondtam, így Konkoly Kulival mentek el ketten. Többet soha nem láttam és nem hallottam róla.

 

Amikor I941. júliusában, mint beteg Pesten voltam Nyíregyházáról a honvéd gyógyfürdő kórházban, azt hiszem aug. elején, vagy még júl.-ban olvastam az újságban a halálát. Úgy tudom Szegeden halt meg a honvédkórházban. Hogy miben nem tudom. Jó bajtárs volt és jó barátom. Őszintén sajnálom. Nálam kerek 10 évvel volt idősebb.

 

* 1. A forrás: Ehrlich Géza vezérezredes Emlékirata – kézirat a család birtokában, másolatban nálam (Koszta István). A szöveg remélhetően még az idén megjelenhet a Nyeregben és nyeregből szállva a Nagy Háború c. a kiadónál lévő könyvemben sok egyéb adattal a vh-ról és az ezredről, következésképp Jakabffy Tódor viselt dolgairól is.

* 2. Az ezred zöme, egy kikülönített csapattest kivételével fogságba esett 1916. július 6/7-ére virradóan Galuziánál a lucki áttöréssel megkezdett orosz ellentámadás sorozatban.

* 3. Konkoly-Thege Kálmán százados, ezredbeli tiszttársuk.

 

Todor bácsi szomszédai. Egyik dédanyám örmény eredetű Markovits Emma volt. 7 gyermeke közül Szilágyi Margit (Prokopp Dezsőné) volt a nagymamám. Most nem megyek bele részletekbe, de az immár 96 éves édesapámtól annyit tudok Tódor bácsiról, hogy a Szilágyi tanya fasora vezetett közvetlenül az ő birtokához. A kertje szinte teljes fenyőerdő volt. Együtt élt a tanyán a már nagyon idős édesanyjával, Vilma nénivel. Nagymamám (Margit) és "Zsoki"becenevű nővére (Erzsébet) gyakran jártak át hozzájuk látogatóba. A 1919-es évek körül oláh rablók jártak a környéken, és bezörgettek Tódor bácsiék ablakán is pénzért. Tódor bácsi élettársa(?) kiszólt, hogy "Nics pénz!" Erre a rabló belőtt az ablakon, úgy hogy a puskagolyó a hölgy feje mellett fütyült el, és a plafonba fúródott. Másnap Zsoki nénémnek úgy mesélte el a nagy ijedelmet Vilma néni, hogy "Olyan ugokutyogás" volt! (kutyaugatás)


A háború előtti években Tódor bácsi otthon gazdálkodott, és egy heretáblán keresztül mentek hozzá látogatni a Szilágyiak. A tábla kissé gazos lehetett, mert valamelyikük megjegyezte, hogy "fojtogatja Tódor bácsi heréjét az aranka". Amiből édesapám elmondása szerint, hatalmas nevetés lett, mert akkoriban éppen egy Aranka nevű házvezetőnője volt Tódor bácsinak. A szomszédok közül nem tudom, hogy dombiratos neve mennyire ismerős? Családunk szintén jó kapcsolattal birt a Csipkay -ékhoz.

 

Szilágyi Gabriella jegyzeteiből.

Múlt és Jövő irásaiból: Budapest, VII. kerület Erzsébetváros. Értékvizsgálat hiányában, rossz állapotra való hivatkozással, és a forgalmilag nem indokolt utcaszélesítés érdekében bontották le a szabályozási terv szerint a Rumbach Sebestyén utca 8. szám alatti 50 lakásos, hihetetlenül szép és értékes kora eklektikus lakóházat is, melyet a Jakabffy család épített a XIX. század közepén, családi címerük a bejárat fölött volt látható. Az épület a zsidó kereskedőnegyed azon kivételes házai közé tartozott, mely nemcsak az utca felé, de végig az udvar felé is üzletportállal rendelkezett, U alakban beépült széles telkén az Erzsébetvárosban ritkának számító gyönyörű kert volt. Ezt a kétemeletes, gyönyörű, értékes épületet a műleírás értékvédelemmel foglalkozó fejezete magassága miatt zavarónak nevezte. Helyére a terv 100 százalékos beépítésű 7 emeletes parkolóházat tervez.

 

A keresztények. Idézet Pressburger, Giorgo és Nicola: Nyolcadik kerületi történetekből egy részlet. Goj: ezt a szót a nyolcadik kerületi zsidók mindig is közömbösséggel vegyes gyanakvással ejtették ki. Ha valakire azt mondták: goj, egyet jelentett azzal, hogy az illető valószínűleg képes mindarra, amit egy zsidó sohasem tenne meg – rossz értelemben természetesen. Bármilyen higgadtan hangzott is el ez a szó, évszázados bizalmatlanságot, alig leplezett ellenségeskedést rejtett, amit – emlékezetem szerint – a keresztények buzgón viszonoztak.Valahányszor vitába keveredett valaki közülük egy árussal a piacon, nem maradt el a „büdös zsidó” emlegetése. A keresztények műveltebbje, amint zsidó téma került szóba, azonnal ilyeneket kérdezett: Hogy lehet az, hogy maguk hisznek a messiásban?

A nyolcadik kerületi zsidók között mégis akadt néhány keresztény, beékelődve a rokonságba, még inkább a háztartásba: idegen test az élő szervezetben. A gazdagabb közösségekben mindez nem keltett volna különösebb meglepetést: a gazdag zsidó kereskedők világszerte keresztény személyzetet tartottak. Ezzel a módszerrel sikerült áthidalniuk bizonyos vallási tilalmakat. Szombatonként zsidó nem folytathat semmiféle tevékenységet, még a felvonót sem indíthatja el, ugyanakkor egy keresztény szobalány minden szükséges munkát elvégez: aki nem tartozik a kiválasztott néphez, édes mindegy, hogy megtartja-e vagy sem a parancsolatokat. Mégsem ez volt a keresztények nyolcadik kerületi jelenlétének oka: ami a vallási szabályok megtartását illeti, a szigort már rég nem érvényesítették: talán több mint egy nemzedék óta. Más vallásokkal apró megegyezések, érzelmek, érdekek összefonódása jött létre.

 

Jakabffy Ottó, lecsúszott erdélyi nemes a nagy válság után lépett házasságra Grün Zelmával. Jóképű, nyugodt természetű, hallgatag ember volt, szöges ellentéte a magyar zsidók nemesekről alkotott képzetének. A nemesség ugyanis, a nemzet krémje sehogyan sem illett össze az ország alja népével, ama páriákkal, akik nem a gazdag zsidó bankárok köréből, hanem a kisiparosok, boltosok közül kerültek ki. Nemesség és zsidógyűlölet rokonértelmű szavakká váltak a nyolcadik kerületben, amióta a százhúsz napos Tanácsköztársaság leverését vad pogromokkal ünnepelték meg a magyar urak. Akkor – 1920-ban – még nem esett bántódásuk a nagy piac környéki zsidóknak. Vidékről azonban félelmetes hírek szállingóztak teljes hitközségek megbotozásáról, kifosztott templomokról, megerőszakolt zsidó lányokról. A vidék urai: a nemesek voltak a pogromok fekete angyalai. A fehér lovon Budapestre bevonult Horthy Miklós ellentengernagy lett a kormányzó: a legfőbb nemes. 1944-ben azonban már azt kívánták a magyar zsidók, bárcsak ő maradt volna kormányon. Amikor a kormányzó bejelentette a különbékét, a zsidóházak udvarain az emberek örömükben sírva perdültek táncra. Öt óra sem telt bele, a nyilaskeresztesek vezére, Szálasi ragadta magához a hatalmat a német hadsereg segédletével, és semmissé nyilvánított mindennemű mentesítő intézkedést. Másnap kezdetét vette ötszázezer magyarországi zsidó kálváriája. Könnyen megtalálhatták őket: egy ideje már törvény írta elő számukra a kabátjukra varrt, sárga szövetből formált Dávid-csillag viselését. Most már szabad prédáivá váltak a tizenéves, nyilaskeresztes portyázóknak („taknyos kölykök”, mondták rájuk a zsidó asszonyok), azt csináltak velük, amit akartak.

 

Ottó úr nem azonosult sem Horthyval, sem pedig Szálasival. Régóta nem érdekelte semmi más, csak a biztos napi betevő falat. A belei látták ennek kárát. Mindjárt a háború után el kellett távolítani az egyik veséjét. Néhány évre rá a másik veséje is tönkrement. A báró úr ekkor döntött úgy, hogy véget vet az egésznek. Kiugrott a kórház ablakán, és a kertben halálra zúzta magát.

 

¨ Kiegészitésem a Pressburger novellához: Ottó nagybátyám tözsdézett. Valószinű az avval való idegjáték is közre játszott, hogy végül is belső szervei kikészültek. A háborús évek alatt a zsidóüldözés idején a rokonságának csempészett be a lágerba papirokat, látta el őket élelemmel és mindennel amire még szükségük volt. Ha akkor megcsipték volna a fekete ingesek bizony előbb távozótt volna az élők sorából. Macska egér játék volt ez annak idején. Az emeletről való kiugrása meg inkább korházi figyelmetlenségből adódó baleset volt. Az orvos analizálta a történteket és annak eredményét közölte unokatestvéremmel, aki akkor gyakornok orvos volt. Ottó nem volt magánál, nem tudta mit csinál. Olyan nagy adag morfium és egyéb gyógyszerek hatása alatt volt, hogy ez kizárta ezt a lehetőséget. Korházi figyelmetlenség áldózata lett és mivel a történteken már senki nem tudott változtatni, igy maradt a kézenfekvő közlemény. Jakabffy Ottó a Kerepesi temetőbe lett eltemetve. Felesége Zelma, később egy vörös márvány sirkővet álittatott.

 

Dreher-Haggenmacher Sörgyár Rt. 1940 és 1944 között, amikor területileg és gazdaságilag Erdély az anyaországhoz tartozott, a „Dreher-Haggenmacher" Sörgyár Rt. alaptőkeként 1941. április 25-én 1 500 000 pengőt számolt. Az alaptőke növekedése azzal magyarázható, hogy a második világháború idején a sör a keresett termékek kategóriájába tartozott a német piacon. Ebben az időszakban Nagyváradon, a Bémer-tér 3. szám alatt működött Arz Károlyné Jakabffy Vilma Dreher Sörözője és Étterme, amely olcsó menüket, hidegételeket és frissen csapolt „Dreher" söröket kínált a vendégeknek. A plakátokon feltüntetett reklámszöveg szerint a fogyasztók figyelmét arra hívták fel, hogy mindenütt csak a „Dreher-Haggenmacher" Nagyváradi Sörgyár Rt. kiváló minőségű söreit kérje. A gyár sörkülönlegességei közé tartozott ekkor a „Szent György" és „SzentLászló" világos sör, valamint a „Bak" duplamaláta barna sör.

 

A szerencsejáték eltiltása érzékenyen érintené a város nagy, az uralkodó osztályt összefogó kaszinóit is, hiszen egyedül az Országos Kaszinóban közel 100 ezer Korona volt a kártyapénz évi jövedelme. Nagyban ment a szerencsejáték a Lipótvárosi Kaszinóban (a „Lipótkában"), s a hasonlóan előkelő nagypolgári Hungária Klubban, ahol pl. egy erdélyi képviselő egy ültő helyben 160 ezer K-t veszített. Csupán a Nemzeti Kaszinóban, ahol elvben minden szerencsejáték tilos volt, ott a játék csak 50-60 ezer Korona körül volt, de az ifjabb Andrássynak, mint belügyminiszternek a szerencsejátékot korlátozni akaró lépéseit a Kaszinó megakadályozta. (Igaz, a nagy urak Bécsbe jártak játszani, pl a Jockey Clubba, ahol Potoczky herceg és Szemere Miklós híres játszmájában 1 millió Korona volt a tét.) Kisemberek, középpolgárok, értelmiségi családok vagyonkája, sokszor hivatalos pénzekkel együtt éppúgy elúszott itt a kártyán, mint a gentry vagyona, vagy régi hatalmas nagypolgári vagyonok. Hiszen kártyaveszteség kergette öngyilkosságba a század elején az 1870-ben a városegyesítést javasló dúsgazdag Wahrmann Mór egyik fiát, Richárdot, vagy a dúsgazdag háztulajdonos Jakabffy Tivadart. A Budapestre már kezdettől fogva oly jellemző ellentmondást: a nagyvárosi igényeket és az ehhez szükséges anyagi alapok gyengeségét igyekezett áthidalni az egyén síkján a kártyajáték, természetétől fogva eleve alkalmatlanul a megoldásra, ugyanakkor azonban a polgárságon belül végül is tudatosítva és elmélyítve az életmód és magatartás e válságát. Amin már az sem tudott sokat segíteni, hogy a 10-es évek elején miniszteri rendelettel 5 nagy budapesti klubnak megszüntették játékkaszinói működését.

 

Tarr László - A régi Váci utca regényes krónikája c. könyvéből. "Jakabffy Tódor a Korona kávéház kártyaszobájának törzsvendégei közé tartozott. Ő Csanád megyei birtokáról azzal a szándékkal jött fel a fővárosba, hogy bekapcsolódjék a nagyvilági életbe, vagy abba, amit ő annak tartott. Ebbe a világképbe beletartozott a nagy tétekkel játszott szerencsejáték is. A Koronában bőven nyílt alkalma erre, mert itt évtizedek során kialakult már a hazárdjáték nemes hagyománya. Jakabffy bátran játszott, más szóval vakmerő hazárdőr módján; híre ment játékmodorának. Mi volt játékában az ami kifogásolható, pontosan nem lehet megállapítani, de valami mégsem lehetett egészen rendben, mert Jakabffy -nak sikerült bejutnia az előkelőség csúcspotját jelentő. Nemzeti Casinóba, Azután - ez már 1895 nyarán volt - híre járt, hogy Jakabffy pénzzé tette mindenét, és kivándorol Amerikába. (Ami egyébként nem volt igaz.) Rohonczy Gedeon ("Gida") a "Casino" oszlopos tagja és erkölcsbírája meghallotta a hírt, és úgy vélekedett, hogy nagyon jól tette, mert viselt dolgai miatt úri társaságban nem lehet őt tovább megtűrni. Jakabffy megtudta, mit mondott róla Rohonczy, és felelősségre vonta. Rohonczy megismételte korábbi kijelentését, és amikor erre Jakabffy párbajra hívta ki, megtagadta a "lovagias elégtételt". Összeült a Nemzeti Casino becsületbírósága, és 1895. augusztus 24-én úgy döntött, hogy Rohonczy nem köteles lovagias elégtételt adni. Jakabffy erre másnap reggel főbe lőtte magát." Ui. más hirforrásból ez a Jakabffy Tódor végül is Tivadar lehetett?

 

Karancsberény, Kisaranyi-puszta. A széntelepek jelentőségét Windsteig Gergely bécsi kőbányatulajdonos és Brellich János államvasúti mérnök ismerte fel, sőt 1859-ben megszeretek a szénjogosítványokat is. 1857-től a bányavállalkozók népes tábora próbál szerencsét a salgótarjáni szénmedencében. 1858-ban Okolicsányi Anna Nagybátony és Maconka környékére, 1859-ben gr. Mikó Imre Baglyasalja területére, Flamm Dávid, a Berényi grófok karancs-berényi területére, Windsteig György, Schöller Sándor, Wéber Alajos Karancsalja területére, Shöller Sándor Etes területére kért kutatási engedélyt. 1859-ig Kisaranyi-ban a Jakabffy-család birtokán Perger Ignác és Társa losonci cég, utóbb Alexander Schöller bécsi nagykereskedő bányászkodott.

 

>>> Folyamatosan bővitve <<<