BIOGRAFIA II.                                              Jakabffy Gabor B.

 

● Home  ● Gyermek  ● Kamasz  ● Fiatal  ● Idegenben  ● Levelek  ● Mesék  ● Hobby  ● Osztálykép  ● Tablókép I.  ● Tablókép II.

 

Izgalmakkal teli kamaszkor...

 

Iparitanuló éveim megkezdése előtt a nyári szünetben egy hónapot raktári segédmunkásként dolgoztam a Bláthy Ottó Villamosgépgyárban. Édesanyám volt kollegája réven jutottam ehhez az állashoz. A raktár a pincében volt és egy életre orromban maradt annak dohos szaga. Keresetemből zakó és ballonkabát lett véve a Népszinház utcai bizományiban. Itt egyébként igen sok szép dolog is volt, amiket az akkor külföldön játszó romák hoztak haza eladásra zsákszámra. Aztán 14 éves fejjel kikerültem az életbe. Négy nap munka, két nap iskola. Ami az utóbbit illette ott hamar sikert értem el, mert a tanulóévek alatt osztálytitkár voltam. Nyujtó László volt az osztályfőnök és a szaktanár Walter Bandibá. 

 

HungarHotels vendéglátó iparunk elitje volt és aki itt tanulta szakmáját az a későbbiekben is jobban boldogult. Szakács tanulói éveimet a Gundelban kezdtem meg heted magammal 1964 szeptemberében. Sorsttársaim voltak: Maglodi János, Jobb János, Jelinek Ágnes, Gál Mária, Ducza Bálint és Péter János. Első évem szürkén telt, viszont érdekes volt a felnőtt emberek világát megismernem. Rang, státusz, beszédstilus és még nagyon sok minden amivel addig életem során nem voltam komfrontálva. Megtanultam egy életre, hogy "a világ a nők és a pénz körül forog". Aki barát az nem biztos, hogy a nehezebb időben is az marad. Valamint azt, hogy az "élet egy nagy érdek" ahol folyamatosan tudni kell helyezkedni. Tudás hatalom, de szerencse és támogatás hiányában könnyen elveszhet az a szürkeségeben. 

 

Legnehezebb dolog számomra az volt mikor halat kellett filéznem. Vadat nyúzni mint például szarvast, vaddisznót, nyúlat azt inkabb ellenszenvesnek tartottam a szaguk miatt, de élő állattal dolgozni soha nem szerettem. Nagyon nagy erőfeszitésbe került mikor tengeri rákokat készitettem elő, de ezt is túléltem! Mind zöldfülűt küldtek a raktárba, hogy a Csécsi nénitől kérjem el a makaronifurót, vagy hegyezzem meg pörköltbe a köménymagot vagy töltsem meg a zöldborsót. Ezeket a vicceket minden tanuló átélte annak idején. Mint újaknak nekünk mindenki parancsolhatott. Voltak azért olyanok is akik emberszámba vettek, de voltak olyanok is aki üldöztek. Ez alatt értem, hogy mindig adtak munkát, hogy el legyünk foglalva. Téli csendesebb estéken azért mi is leülhetténk vagy éppen valamelyik kieső sarokban beszélgethettünk. A jobbak közül a konyháról megemliteném Nádaslaky László, Hoffer Ottó, Bokor Zoltán, Detári Géza nevét vagy a mészárszékből Horvát Pista bácsit és Cöcő bácsit azaz Wágner úrat. Az asszonyok inkább anyáskodtak velünk gyerekekkel, Lukácsné, Piri néni vagy Szegediné és Márta néni. Ők olvastak szemünkből és ha senki nem látta akkor egy-egy tészta sarkot vagy jóbb falatot csempésztek kötényünkbe nekünk. Mert itt sem úgy volt, hogy mindenki azt eszik amit akar. Személyzetnek külön volt főzve. Császárné azaz Karola néni, már neve is mondja Ő már hajtott minket. Bizony szenvedett az a tanuló aki hozzá lett beosztva, mert mire az ember kidolgozott kézzel 20 kg rétestésztát, addigra az izzadságcseppek még a plafonról is csurogtak. Ha valaki nem úgy vislekedett? -le kellett jelentkezni Gács Ferenc úrnál a chéfnél. Principiéle elvárások semmi formában nem ismertek pardont. 

 

Az első év vége felé történt meg velem. Nekünk tanulóknak engedélyt kellett kérni müszakváltás idején a fellép ő cheftől távozásra. Többnyire nem volt gond, de id őnként kaptunk extra munkát, ami persze senkinek sem tetszett. Egy ilyen alkalommal a hüt őkamrát kaptam takaritani. Vagy másfél órás extra munka. Haza felé menet kanyarodok udvarunkba egy nálam id ősebb fiúval akivel együtt tettük meg az útat a villamos megállótol. Rossz hirben állt a kamasz, mert a rendőrséggel már többször gondja volt. Apám állt földszintes erkélyünkön. Hol voltál ilyen sokáig, csavarogsz? - és már csattant is is arcomon pofona. Sirva probáltam magyarázni, hogy tovább kellett dolgozzak és a fiúval csak az úton találkoztam, de választ se hallgatva kaptam a másodikat. Sirva kértem, hogy hivja fel a Gundelt, ha nem hisz nekem. A vacsorázás hideg hangulatban telt és TV nézés nélkül ágyba bújtam. Azt még hallottam, hogy a konyhában Anyámmal beszélgetnek. Reggel ébreszt és már csukodik is utána az ajtó. Párnámra hátra hagyott egy cukorkás zacskót pár szem pralinéval. Bántotta a dolog, hogy gyorsan cselekedett, de bocsánatot nem tudott kérni. Érzelmeit nem tudta szavakba kifejezni egy életen át. 

 

Anyúval mi gyerekek tegező viszonyban voltunk, mig Aput magáztuk. Emiatt vele a közvetlenebb, beszélgetés nehezebb volt. Anyú volt a stratéga akivel megbeszéltük ügyes-bajos dolgainkat. Ő segitett előkésziteni a terepet számunkra, ha Apu döntésétöl függöt valami. Sok dologban vaskalapos nézetei voltak, amiből nagyon nehezen engedett. Ő hordta a kalapot, parancsnok volt. Az idő nála is változást hozott, ahogy öregedett. Fordult a kocka és Anyu vette át tőle ezt a szerepet, de ez már nyugdijazása után történt. Ő nem volt parancsnok, csupán intézte a család ügyeit. Kedves hagyomány volt nálunk, az is hogy távozás vagy érkezés puszi nélkül nem volt. Édesanyám viccelt is velem mikor már nagyobb voltam, hogyha nem találtam el Őt. Kérdezte is tőlem, hogyha a kislányokat is igy puszilom meg, ők akkor mit szólnak? - nevettünk. 

 

Ellentétben Apámmal, Édesanyámnak mindig voltak barátnői. Több ilyen belölük tartott iskolás éveitől. Nyugodt természete volt és jól tudott hallgatni. Bizalmat sugárzott egyénisége és ez pozitivan hatott mindenkire. Szivesen beszélgettek vele az emberek, osztották meg vele gondjaikat, mesélték el titkaikat. Apám karaktera az elllentéte volt, Ő nem volt diplomata. Felületesen jól kijött mindenkivel. Mélyebb eszmecseréknél hajtotta magáét és a másik félnek nem hagyta kifejteni álláspontját. Nem tudott kompromisszumot kötni. A semmin fel tudta kapni a vizet beszélgetés közben és ez persze problémát okozott. Aki jobban ismerte az inkább kerülte a vele való konfrontációt. Igy aztán Ő megmaradt magányos farkasnak, barátok nélkül egy életen át.

 

 Anyu barátnője Törők Klára volt akit gyerekkora óta ismert. A Marvány utcában lakott és a postán dolgozott. Szülei elvesztése után 40-es éveit betöltve ment férjhez és lett Dankóné. 44 évesen szülte első gyermekét. Böröczffy Magda osztálytársa volt Anyunak és a budai vár Vérmező felöli oldalán lakott. Fia 16 éves lett volna mikor perforált vakbele. A súlyos csapást egy életen át nem tudta feldolgozni és a gyász maradt vigasza. Vass Etus unokatestvére, Lörincen lakott egy szép kertes házban. Férjnel volt és egy lánya született. A rokoni kapcsolaton kivül jó barátnője is volt Anyunak.

 

 Irén nénit tartottam közülük a legvagabundabbnak. Vele a barátsága az ostromtól tartott. Hosszú évek óta barátja volt Jávor László. A mamák ellene voltak kapcsolatuknak és csak azután házasodtak össze mikor magukra maradtak. Irén néni keresztény mig Lacibá zsidó volt és ez már akkor sem volt könnyű helyzet. Jó darabig az Ó utcában majd késöbb a Lenin köruton laktak a Béke szálló szomszédságában. Volt egy rövidszörű német vadász kutyájuk. Sétálás kozben porászát büszkén vihettem kezembe, mikor látogatasuk végeztével elikisértük Őket a villamosmegállóhoz. Lacibá nyugdijazása elött húnyt el, hagyva magára Irén nénit, ki magas kort élt meg.

 

 Manci néni volt az éjszakai barátnő. Azért hivtuk Őt igy, mert mindig este toppant be. Gömb utca környéken lakott és innen volt az ismerettség. Olyan csendes kis házi kisiparos volt. Ügyesen varrt, kötőtt, horgolt, mindent amire csak szüksége volt a kis pénzel rendelkező embereknek. Mindig nagy szatyrokkal érkezett. Háboruban esett el nagy szerelme és majd 30 évi várakozás után 56 évesen ment elöször az oltár elé és lett felesége egy özvegy embernek. Erzsébeten talált otthonra egy kertes házban. Ez a boldogsága is csak rövid ideig tartott, mert pár évre rá párját elvette tőle a sors. Röviddel utána Ő is búcsút mondott az élő világnak.

 

 Szökrényi Jutka a munkaügyi osztály vezetője volt és egyben egy ideig főnöke is Anyámnak. Angyalföldön lakott a Forgács utcában. Csinos filigrám fekete szemű és haju asszony volt. Ez a mindig vidám asszony rendkivül sok energiával vette az akadályokat és az életet élvezte. Elvált nő volt és lányát internátusban neveltette Pécset. Lánya később Svájcba ment férjhez. Idővel természete megnyugodott és boldog nagymama lett Jutka néni. Mária néni a Mező Imre uton lett barátnője aki nagy állatbarát volt. Az élettől megcsömörlött asszony volt, de hűségesen törödőtt 3 macskájával. Weltner Klári 2 fiú anyja volt és férje Guszti ki az Atheneum nyomdában dolgozott. Anyut kicsit második mamájának tartotta és a nagy korkülönbségük ellenére jó baráti viszony tartottak fent mig éltek. 

 

Édesanyám szeretett volna elmenni a Baár–Madas Gimnázium érettsegi talákozóira, de sajnos a mi anyagi helyzetünk ezt akkor nem engedte meg. Nem volt annyi, hogy gondtalanul jól tudta volna érezni ott magát. Nekünk gyerekeknek vett inkább cipőt, kabátot vagy éppen amire szükségünk volt. Talán egy kicsit restelte is magát a többiek elött, hogy sorsa nem úgy alakult ahogy azt annak idején elképzelte. Apú mellett nem volt könnyű az élete. Az emancipáci gondolata családon belül még nem hozott váltózást minden nő életében. A tudatban még az élt, hogy a családfő tartja el a családot, ami a gyakorlatban már régen nem igy volt. Dolgoztak mindketten, de Anyú a munkája mellett a háztartást is vezette. Apu azért segitett otthon, de mire munkájából haza érkezett addigra már minden készen volt. Hétvégén segitett bevásárolni, cipelte a szatyrot és a padlásra is felvitte a mosott ruhát. Este kilenckor csukta a pinceajtókat és 11 órakor a kaput, de ez nem egészen munkamegosztás volt. 

 

Unokatestvérem Bukovinszky János a Madarász utcai gyermekkorházban dolgozott és később annak vezető sebész professzora lett. Családunk között a vagyoni különbség az évek teltével egyre nagyobb lett, de annak ellenére maradt a mi orvosunk. Ő mindig segitségünkre sietett. 15 éves koromban operált vakbéllel. A szöke hajú éjszakás ápolónőbe szerelmes lettem. A leány akkor úgy 18 éves lehetett és mindig nagyon kedves volt hozzám. Rövid időre kiülhettem hozzá az ügyeletes asztalhoz és beszélgettünk. Édesanyám örült mikor Jancsi monda a délutáni látogatáskor, hogy haza vihet. Én meg búsultam, hogy nem tudok elbúcsuzni a lánytól. Emma nagynéném temetesén voltam konfrontálva elöször az elmulással. Őt ismertem, szerettem és közel volt hozzám. Farkasréten helyeztük örök nyugalomba. Emuci néni emlékeimben megmarad, mint egy nagyon kedves őszhajú néni. Többnyire sötét szinű ruhát viselt és hallkan beszélt. Tartása egyenes volt és a reuma betegséggel járó fájdalom ellenére szeme mindig melegséget, bizalmat sugárzott. Ha látógatóban voltunk nála akkor nagyon finom, saját készitésű süteménnyel kinált minket. E tragikus eseményt követően Jancsi elvált feleségétől és tört a család. Második házassága Olgával sikeresebbnek bizonyult, mert haláláig együtt éltek († 2006). 

 

Nyári szabadságom a Thököly étteremben munkával töltöttem. Kisegitő felszolgálóként dolgoztam és az ott keresett pénzből ruhát tudtam venni magamnak. A havi 75 Ft-os tanuló illetménytből bizony nem telt dinom-dánomra. Az inkább az útikölcségemet fedezte. Otthon adtak volna szivesen de nem volt miből. Amit kerestek azt megettük, mert azt tudott mindegyikönk. Szüleim nagyon büszkék voltak rám mikor látták, hogy a kerthelységben felpakolva futkosok az asztalok között. A torkom majd össze szorult mikor az első rendelést felvettem. A brigád hamar befogadott. Egy idő után majd teljes részt adtak a borravalóból is, mert ez lépcsőzetesen volt elosztva annak idején. 

 

A második év már szinesebben telt és már komolyabb feldatom volt mit krumplit sütni, galuskát szaggatni, erőlevest feltenni, edényeket hordani a mosogatóba vagy vételezni a raktárból. Horváth Jancsibá volt a mesterem ki sok szakmai dologra megtanitott. A jó bizonyitványom eredménye lett, hogy beválogattak a parlamenti, külügyi és követségi rendezvények lebonyolitásához. Filmfelvételeken is megjelenhettem segitőként ami extra zsebpénz jelentett. Alkohol fogyasztása munkahelyen tilos volt, de a nálamnál idősebbek erre nem adtak. Titokban ittak ami érthető is volt, hisz ha teljes gőzzel üzemeltünk akkor a konyhában nagyon meleg volt. A segédek, minket gyerekeket küldtek a le és fellépő felszolgálókhoz, hogy kérjünk pár Ft.-ot, ami még hiányzott az üveg sörükhőz. 

 

A fekete mosógatóban volt egy idős asszony, akinek vagy 8 diopriás szeművege volt és Juliska néninek szolitottuk. Kissé szabadszájú volt és bizony káromkodott, ha valami nem tetszett neki. Velünk tanulókkal mindig balhézott, de igy vissza gondolva nagyon nehéz munkája volt. Ő mondta egyszer nekem kedvesen: "te fiú!..mit keresel itt? - nem veszed észre, hogy nem idevaló vagy? Tanulj tovább te gyerek és akkor megtalálod a hozzád illőket". Igazat mondott! 

 

“Amor nyila” engem is eltalált. Az első diákszerelemem. Marika egy kedves barna hajú, szemü kislány volt. Jobban szerette, ha Chinek szólitom. A Varga Katalin gimnáziumba járt és a Köröndön lakott. Szabad volt elvinnem sétálni, moziba és sok szép naiv élményt éltünk át együtt. Midkettönknek hétvégég este 10 óráig volt a kimenő határa. Ennek ellenére jutott elegendő idő csókolozni. Margitsziget, mozi, Gellérthegy vagy kapujuk sötét árnyékában élveztük egymás társaságát. Az Ifjúsági Parkba táncoltunk és a Széchényi fürdőben strandoltunk. Édesanyja személyzeti főnök volt egy üzemnek, mig apja a főiskolai tanára volt. Kicsi a világ? Ismerte angyalföldi szomszédunkat is aki Moszkvában volt első titkár aki akkor a SZOT főiskola igazgatója volt. 

 

A nyári szünet elején aztán nagy hibát követtem el. A Dunapart lépcsőin ülve beszélgettünk. Emlitettem, hogy nekem csak egy hónap szabadom lesz és nem szeretném ha emiatt Ő csak otthon üldögélne, rám várva. Chi ezt a szivére vette és magában úgy értelmezte, hogy el akarom Őt hagyni. Otthon bevette a nagymama összes altatóját. Szerencsére szülei időben észre vették és korházba vitték. A történtekért felelősnek éreztem magamat. Csak egy hajászalon múlt fiatal élete. A szavaknak súlya van és az érzelmekkel nem szabad játszani! E szerencsésen végződőtt esemény útán barátságunk tartott még egy darabig, de mint minden az életben ennek is egyszer vége lett. 

 

Ebben az időben jutottam hozzá az első farmer nadrágomhoz. Szomszédunk Canadában volt látógatóban és hozott egy tucat használt ruhát eladásra. Barátaim irigykedve ellenőrizték a cimkét, hogy eredeti vagy hamisitvány a "jeans". Édesapám nagyon ellene volt és csak akkor hordhattam amikor szabad voltam. Munkába nem mehettem benne. Nem volt mese, Ő volt az Úr a házban. A dolgok között volt egy aranygombos USA vámőr kabát is. Rám lett igazitva és pár évig abban jelenetem meg a táncos helyeken. Olyan ruhadarab tulajdonosa lettem, ami csak nekem volt. Most igy utólag mosolygok, de akkor ez számomra nagyon fontosnak tünt. Hozzá vasalt ing, nadrág éllel, lakcipő és bocskai nyakkendő. Minden ami nyugatról jött annak volt valami varázsa. Nagy dolognak számitott akinek nyugati vásárlási utalványa volt, mert az már tudott venni Fa szappanyt, Sony radiót vagy Philips magnót. A hazai és keleti termékeiket nem értékeltük és ez akkor butaság volt tőlünk. 

 

Beatles korát éltük és én is szerettem volna ha kicsivel hosszabb a hajam. Apám hive volt a felnyirt frizurának és ebben nem ismert kegyelmet. Vissza küldőtt a fodrászhoz nagy bánatomra, ha a nyirás nem az Ő kedvére volt. Nagyon szerencsételennek éreztem magam. Mérgembe sirni tudatm volna, de nem volt választásom. Igaz mire én voltam kamasz, nézete rugalmasabb lett pár dologban, de két bátyámnak sokkal nehezebb volt helyzetük kamasz korukban. A divat számára nem jelentett semmit és hordani sem engedte. Nem akart Ő rosszat nekünk, csupán nem értette meg, hogy minden generáció mást szeretne mint az előtte lévő. Haladni szeretnénk a korral és imponálni a lányoknak. Hamar lezárta a vitát a következö mondattal. Amig az én házamban élsz és kenyeremet fogyasztod, addig az történik itt amit én mondok. A végére a hangját is felemelte, ami azt jelentette, hogy tűzzel játszunk. Igy aztán titokban lógathattuk az orrunkat. Most vissza gondolva ezekre az apróságokra mosolygok. Hát nem mindegy, hogy a cipő hegyes vagy tompa orrú vagy a nadrág szára trapéz vagy párhuzamos, kérdem én? Az a lényeg, hogy a célt szolgája és kényelmes legyen. Akkor viszont jelentőséget tulajdonitottunk ennek is. 

 

Édesanyám ötletére komfortositva lett lakásunk. A konyha végébe egy kád lett beállitva gázboylerral. Vége lett a lavorba való mosakodásnak és a Széchényi fürdőbe sem kellett járni már hetente kádfürdőt venni. Édesapám is végre nyert a totón. A zálogházból is ki lettek véve az aranyak, ami még nem veszett el. Sajnos az évek során nem volt mindig rá pénz, hogy hosszabbitani lehessen a zálogcédulát. 16.-ik születésnapomra a családi pecsétgyürüt kaptam ajándékba. Munkába nem hordhattam csak hétvégén. Lett véve új ruha mindenkinek és még egy Marvin órára is futotta belöle mindenkinek. Lett véve egy hütőszekrény a régi jeges helyett és a fatüzelésű sparhert helyébe is egy gáztűzhely került. A vegyes tüzelésü cserepkályhát barna szénnel fütöttük és most már jutott a német brikettre is belőle. A keleti étteremben ünnepeltük meg a nagy eseményt. Húsleves daragaluskával, rántott szelet és a végén sómloi galuska. Mindenki boldog volt és ragyogott ránk a napsütés, 1966-ot irt a kronika. Talán az is jellemző volt családunkra, hogy az étvággyal soha nem volt gondunk. Szerettünk mindnyájan enni.

Jancsó László … Blaskó János … Jakabffy Gábor B.

  

A tanuló évek koronája lett, mikor beválogattak a nemzetközi szakmai versenyen. Méretre ruha lett csináltatva számunkra. Első pepita nadrágot viselhettem, amit akkor csak a chéfek hordhattak. Cseszlovákiai Marianske Lazneban rendezték 1967 májusában. Repülővel Budapest-Pozsony-Prága és vonattal az utolsó szakasz. Vezetőnk a Belkereskedelmi minisztirium oktatási osztályának főnöke, Juhász Zoltán volt. Walter Bandibá és Eigen Egon volt a szakács csapat kapitánya. A magyaros bemutatónak nagy sikere volt és “Arany” éremmel jutalmazta a nemzeközi zsüri munkánkat. A szolgáltató iparban dolgozó ifjuság versenyeit bonyolitották le itt egy hét alatt. A különbőzö szakmák képviselték magukat, mint például fodrász, szabó, eladó, varrónő, titkárnő, hogy csak egy párat emlitsek. Utolsó este a rendezőség vacsorával egybe kötött táncos bállal bucsúztatta a részvevő országok delegációit. Az utazás végen engem kértek meg, hogy a vállalati újság részére egy beszámolót irjak. Bizony hizott a lelkem mikor viszont láttam cikkem nyodai váltózatát. Emléklap az éremmel a Vendéglátóipari Muzeumban kapott később helyet.

 

Bátor ember lévén felkértem táncolni egy addig csak divat újságokban látott, ahhoz hasonlitható szép hölgyet. Oroszul beszélgettünk és nem hittem a szememnek. Mivel Ő kérdezte elöbb tőlem, hogy hány éves vagyok igy zavaromban azt válaszoltam, hogy 20 éves leszek, pedig még 18 sem voltam. Nem akartam az igazat mondani, mert féltem, ha fiatalnak talál? - akkor vesztes vagyok. Jevát úgy 20 évesnek saccoltam. A smink, tartása, mozgása, viselkedése egy érett hölgy határozott benyomását sugározta. Csak később árulta el, hogy nemrég múlt el 16 éves és szüleivel él Pisekben. Manekin iskolába járt és úgy mint en, Ő.is kategoriájában belül rendezett versenyen vett részt. Szivünk nagyon dobogot mikor megérintettük egymás ajkát bucsúzásnál. Cimet cseréltünk és megigértük egymásnak, hogy levelezni fogunk.

 

Igéretünket betartottuk és fényképeket is cseréltünk. Aztán úgy nyár vége felé csöngetnek. Édesanyám nyitja az ajtót és Apámat hivja tolmácsnak majd engem is hivnak. Egy 40-es éveit taposó férfi áll előttem, nyújtja kezét és németül beszél. Apám mosolyog és végre elárulja, hogy a Janeckova család érkezett látogatóba. Kissé oldalra pillantva látom is az én Jevámat rám várakozva édesanyja társaságában az udvar végén. Rohanok felé, Ő meg felém és boldogok vagyunk. Szüleink németül beszélgettek, mi meg oroszul. Hamar kiderült, hogy nem vagyok, hanem csak leszek 2 év mulva 20 éves. Mosolyogtak rajtam amikor elmesé ltem a tö rté nteket, hogy miert is füllentettem. Ők a Romai parti campingben ütötték fel a sátrat. Voltak közös vacsorák és városnézés is együtt. Mi külön is csináhattunk magunknak programot. Élveztük az életet és örültünk egymásnak. 2 évre rá ismét Budapesre látogattak. Közben a kislányból nagylány lett, a kisfiú nagyfiúvá érett. Viszont az akkor átélt élményekkel kapcsolatunk gazdagabb lett. Volt szó róla, hogy mi lenne ha elvenném feleségül? Az evvel járó sok apró kérdésre nehéz volt választ találni. A katonaság még elöttem állt. Igy hát ez a lehetőség is mint sok más dolog késöbbi életemben, szemelöl lett felejtve. Az élet megy tovább...

 

Következő fejezet: Fiatal ember

 

A biográfiai fejezetek folyamatosan bővítve.....

Erkel Szinház / Tisza Kalmán tér … Bezerédi utca, … Teleki tér, … Népszinház utca.

 

Idősebbik bátyam György is megjelent. Majd 13 évi házasság útán válni készült. A békitő tárgyalások nem jártak sikerrel és evvel szakadt családja. Olga és Györgyi maradtak édesanyjuknál, Ő pedig felköltözött a szölőhegyre albérletbe. Nehéz időszak lehetett mindannyiuk számára. Pár évre rá újra nősült. Maradt szakmájában Tatabányán és egy életen át szorakoztatta az embereket zenéjével.

 

A házmesteri állást felváltotta a tömbházfelügyelői, ami anyagi elönyöket hozott magával. A ház bejáratánál lévő helység lett berendezve irodának. A lakók kaptak kapukulcsot és igy az éjszakák már nyugodtabban teltek. Édesapám reggel háromnegyed hatkor ébresztett, mikor Ő munkába indult. Ez azt jelentette, hogy rögtön ki kellett üljek az ágy szélére, hogy nehogy vissza aludjak. Egyébként ez a spártai módszer egy életre elvette a kedvem a reggeli keléstől. Édesapámhoz vissza térve. Finommechanikai müszerész volt a szakmája. Szeme az évek teltével annyira megromlott, hogy csak nagy erölködéssel látta azt amit csinál és emiatt nehéz volt az számára, de kitartott nyugdijig. Jutalom fél havi fizetés a gyártól és egy torontáli szőnyeg a kollegáktól 20 év után. Pár hét alatt kipihente magát és nagyon nehezen találta meg helyét. Volt is otthon miatta nézeteltérés. Belszólt olyan dolgokba amit eddig észre sem vett. Mindenröl akart tudni és fontosnak akart látszani és ez persze zavaró volt. Nem ment minden olyan simán, ahogy azt Ő elképzelte. Anyu ezen segitett és időnként feladatokat adott neki amit örömmel teljesitett. Majd lejárta a lábát a városban, hogy ezt vagy azt a cikket megtalálja. A hasonló koru emberekkel való baráti kapcsolata csak ideig-óráig tartott. Igy aztán szivesebben töltötte idejét otthon és fejtette a keresztrejtvényt.

 

A házfelügyelői állásnak voltak elönyei is. Akarva nem akarva sok emberrel tudtunk mindent. Ki az aki rabja az italnak és ki az aki valami roszban sántikál. Mi volt az oka a nagy veszekedésnek itt vagy ott. Az esti vacsorázás közben voltak kitárgyalva a nap eseményei. Mindenki elmesélte buját-baját és ez gyógyitó hatással birt mindegyikönkre. Televiziót csak utána kapcsolhattuk be. Ennek nem tulajdonitottam jelentőséget, de igy utólag nagyon is helyeslem. Az asztal hozza ösze az embereket, tartja öszze a családot. Ha nem beszélgetünk egymással akkor nincs kapocs köztünk. Akkor csak élünk egy fedél alatt azokkal, akiket igazából nem is ismerünk. A mai rohanó életben minden szobában tv.-pc.és csak futtában egy-egy mondat. Nem vagyok benne biztos, hogy ez az életmód jó útra vezet, ez volna a jó családi élet titka?

 

Telefon a lakásban nem volt természetes dolog, mint napjainkban. Talán ez is egy kicsit státusz szimbolumnak számitott. Akinek voltak jó kapcsolatai, vagy olyan beosztása volt, azoknak volt. Éveket kellett várni egy szürke embernek, mire a posta megadta rá az engedélyt. Egyszer csak lett nekünk is telefon a lakásban. Büszkén adtam meg a számot, kislányoknak, barátoknak. A kamaszkor a keresés és kapcsolatteremtés időszaka, igy ezt a lehetőséget igen csak kihasználtam. Édesanyám szivesen beszélgetett a csiripelö hölgyekkel akik engem kerestek és kértek, hogy ezt vagy azt az életbevágó üzenetet adja át számomra. Minden apró dolog fontosnak számitott ebben az időben. A köszönés után az első kérdésem az volt, hogy ki keresett? Igy utólag mosolygok rajta. Azóta sok viz lefolyt a Dunán. Mi fontos az életben és mi az ami csak másodrendü, hát azóta a sorrend igen csak változott. Kedvesen emlékszek vissza arra is mikor békésebb nyugodt napokon együtt kártyázott a család. Römiztünk felirásra és közben sokat nevettünk. Veszteni senki nem szeret, de Édesapám nagyon bele tudta magát élni a játékba.

 

Szép időszak a kamaszkor. Az akkor átélt élmények egy életen át kisérnek minket. Az első házibuli a szülők távollétében. Minálunk erre nem volt lehetöség, mert egyszobás lakásunk nem felelt meg ennek a célnak. Igy hát én mentem mindig olyan helyre ahol ez nem volt probléma. A lopott csókok és érintések. Vár valamit az ember az élettől? Ez a folytonos izgalom egy állandó feszültséget idéz elő ebben korban mindenkiben. Keresi önmagát az ember, helyét a világban. Csalódások és sikerek a tanitómesterek. Hosszú séták és véget nem érő beszélgetések a sorstársakkal. Nagy dolog amikor 16 éves lesz az ember és innen már csak egy ugrás a 18. Betőltve azt felnőttnek érzi magát az ember, pedig ez sem egészen igy van. Egy életen át formálodunk és mire minden a helyére kerül bizony eltelik pár évtized. Minden kornak megvan a szépsége, csak a vele járó éveket kell acceptáni.

 

A kamaszkor a blöffölés korszaka. Ebben a korban a fantáziának nagy szerepe van. Az a nagyfiú aki olyat mesél, ami másoknak még csak álom ebben az időben. Sikeres hoditások apró részleteit mindenki szivesen hallgatja. A sexualitás fontos témája lesz sok beszélgetésnek. Egy elkapott mosoly-pillantás megdobogtatja a szivet. Az első mondat a legnehezebb az ismerkedésnél, na meg utána a nagy várakozó csend. Aztán ez is rutinná válik, mint sok minden más az életben. Nyaralásaim során kerültem kapcsolatba a keleti országokból érkező lányokkal. Többnyire oroszul beszélgettünk, de kézzel-lábbal mutogatva is jol meg tudtuk érteni egymást. A baba nyelv kamasz váltózatához sem szűkséges tolmács. Ha van szimpátia és érdeklődés egymás iránt, akkor minden magától megy.

 

Csalódásról is egy pár gondolat. A nyári szünidőben úgy 17 éves koromban, megkértek hogy legyek társa egy szöke hajú kislánynak ki Lengyelországból érkezett. Oroszul beszégettünk és minden nagyon kellemesen telt. Fizettem mint a katonatiszt, ha valahová mentünk. Egy hét elteltével magyar barátnője hivott telefonon. Nála vendégeskedett Natasa. Szivesebben venné a kislány, ha barátom Imre volna a partnera a maradék pár napra. Nagylelküen mondtam, hogy ennek semmi akadálya és a szivem, majd megszakadt. Persze, hogy volt olyan eset is amikor kosarat kaptam, ha felkértem valakit táncolni. Volt az is, hogy a kislány elfelejtett eljönni a megbeszélt randevúra. Ezeket a dolgokat hamar fel tudtam dolgozni. Ez a lengyel eset viszont megfogott és talán elöször éreztem magamat csapdában, kiszolgáltatottnak. Nem voltam úra érzelmeimnek és semmit se tudtam ellene tenni.

 

Hasonló eset történt meg velem a balatonboglári üdülőben is ahol 2 hetet voltam nyaralni. Iparitanulók gyűltek össze itt az ország minden pontjárol. Naponta sok tréfa, móka és esténként élő zenére táncolhattunk. Fiúk és lányok külön épületben aludtak, de a ránk vigyázó nevelőknek egy nyugodt percük sem volt. A tüzet nem lehet mindig vizzel oltani igy hát történtek dolgok. Képviselték magukat a szövőgyárban dolgozó lányok is akiknek a tenyerük olyan volt mint a smirgli papir. Egy szöke, kékszemü tündérrel jól tudtam táncolni és a szünetben találtunk is a ház mögött egy sötétebb sarkot csókolozni. Aztán úgy a harmadik menet után egyszer csak eltünt. Vártam még vagy 2 szünetet és érdeklödni kezdtem utána. Senki nem látta és azt se tudták hová tünt. Szobatársai riasztották a nevelőket és mindenki keresni kezdte. Egyszer csak megkerült Hercegnőm, a tó felől közeledve. Igen zilált volt, nyaka ki volt szivva és szeme fátyolosan csillogott. A nálunk jóval idősebb 2 fiatalember, aki egyébként a konyhán dolgozott vitte el a kislányt csonakázni, csillagokat számlálni a tóra. Meg kell mondjam öszintén, kissé furcsán éreztem magamat. Aztán az idő ezt a sebet is meggyógyitotta. Nincs öröm bánat nélkül és az életben a borús napokat is át kell tudni vészelni. Minden rossz után egyszer csak jön a jó, a napsütötte periód.

 

Az önbizalom tényezői befolyásolják sorsunk alakulását aminek alapozása gyermekkorban kezdődik. Ha első sikereinket pozitivan értekeli környezetünk akkor az "ego" növekszik bennünk. Ebben Édesanyám nagyon jó pedagogus volt. Naponta együtt örült velünk vagy éppen búsult ha gondba voltunk. Velünk élt a nap minden percében. Édesapám kritikusabb volt velünk. Jó bizinyitvány esetén azért mindig elvitt minket ebédelni a Tejvendéglöbe. Megtanitott sakkozni, malmozni kártyázni és néha a labdát is rugta velünk. Nagyon hosszú ideig sakkban mindig Ö győzött, amit nem kedveltem. Aztán amikor már időnként én is egy-egy partit nyertem, az neki nem tetszett. Rögtön revansot kért. Felnőnek a gyerekek és túltesznek a mesteren, ez az élet rendje. Hasznos leckék az élethez ezek a kis dolgok is családon belül. Megtanultam acceptalni dolgokat és küzdeni, hogy holnap jobb legyen. Csalodásoktól lesz az ember erősebb, vagy ahogy a doktor is mondja: időnként jobb egy kicsit betegnek is lenni, hogy azáltal szervezetünk immun rendszere azaz ellenállóképessége erősebbé váljon.

 

Az iskola órai megosztva az Osváth és Vass utcában történtek. Sportolni a Vörös Meteor pályára jártunk, Zuglóba. (Napjainkban Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola néven müködik és azóta már új helyén található: 1097 Budapest Ecseri út 5-7. ) Az osztály nagy része egyszerü szülők gyermekeiből tevödőtt össze. Hamar kialakult itt is, mint az volt az általános iskolában a státusz rendszer. Volt az elit, a közép és a szürke tagokból álló réteg. Az együtt eltöltött 3 év alatt össze kovácsolodtunk. Nagy szerepe volt bebbe osztályfőnökünknek, Nyujtó Lászlónak. Szervezett gyakorta kirándulásokat, autóbuszturát Sárospatakra, sátortábort Balatonszárszóra és közösen totóztunk. A sikeresen vizsgázótt tanulók a záró diszvacsora után tegezhették.

 

Tanulmányi eredményem lévén a harmadik évben indulhattam az országos versenyen. HungarHotels a számitásba jövő, vállalaton belül dolgozó tanulók részére elötte versenyeket rendezett. Az elméleti és szakmai bemutatók pontozva voltak és igy szinte majd minden nagyobb hotel konyhájában is megfordultam. A budapesti dötő szakmai bemutatója az akkori Szabadság Szállóban volt rendezve. Elméleti vizsga a Vas utcai iskolaban volt egy nappal elötte. Természetesen lámpaláz is volt, hisz sok függött szereplésem végeredményétől. A négy fogásos menű elkészitése és tálalása volt a feladata mindegyikönknek. Közben a TV. hiradó is forgatott, amit aztán este le is adtak. Az elkészitett ételeket szakzsüri pontozta. Ezt követve még rövid elméleti szakkérdésekre kellett válaszolnunk és utána a hosszú várakozás az eredményhirdetésig. A magam részéröl csak mogyoró puding, karamel öntettel amivel nem voltam megelégedve. Az időzitéssel hibáztam az izgalom közepette, igy mire asztalra került, egy kicsit össze esett, de ezen kivül meg voltam elégedve vizsgámmal, munkámmal. Négyen értünk el annyi pontszámot, hogy szakács szakmunkás oklevelet nyertünk. A kiemelt tanulók felsorolása közben nevemet hallva szinte megkönnyebbültem. Nagy kő nehéz terhétől lettem könnyebb és szivem repesett az örötől.

 

Otthon nagy volt az öröm. 5 másodperces TV szereplésem majd annyinak tünt számomra, minha főszereplője lettem volna egy "Oscar" dijjal jutalmazott filmnek. Édesapám nagyon büszke volt rám és napokig mesélte mindenkinek győzedelmem. Anyu és Gyöngyi is boldogan osztózott örömöben. Munkahelyemen is gratulaltak, hisz evvel az eredményemmel a Gundel Étterem hirét is nőveltem. Az igazgató kézfogással jutalmazott, titkárnője megölelt, személyzetis Tóthné össze vissza puszilt. A biztató szavak után megkérdezte, hogy nincs e bajom az egészségemmel, tüdőmmel, mert az utóbbi időben nagyon lefogytam? Mire válaszoltam hogy valószinü a versenyláz miatt történt minden. Segéd lettem és ezt egy láda sörrel illet megünnepelnei annak idején minden újjonan diplomazott felszabadult tanulónak a konyhán. Igy hát én is örömmel ezt tettem.

 

Országos versenyen szabadultam, ami jelentette azt, hogy fél évvel elöbb volt kezemben a szakmai oklevél. Fél évvel elöbb lettem segéd, ami annak anyagi elönyével párosult. Tanulni akartam tovább, de ehhez az igazgató engedélyére volt szükségem, aki elsö kérésemre a következő választ adta: nekünk nem tanult emberre van szükség, hanem jó szakácsra. Aztán vettem a bátorságot és felkerestem a Belkereskedelmi Minisztériumban az oktatási osztály vezetőjét, akit a sikerek idején ismertem meg. Annak idején emlitette: ha van valami gond adódik tanulással kapcsolatban, nyugodtan keressem fel. Meghallgatott, mosolygott és türelemre intett. Kicsit furcsán éreztem magam ezek után munkahelyemen. A kis ember, a szürke egér szembe mer menni az egek úrával? Aztán úgy augusztus vége felé hivat a személyzetis. Közli velem, hogy kezdhetem szeptemberben a vendéglátóipari technikumot. Nagy kő esett le a szivemről, boldog és felszabadult lettem egy pillanat alatt. Tanulság a dologbol, hogy nem árt néha másoknak is kiönteni a szivünket. Soha nem tudhatjuk, hogy ki miben tud esetleg segiteni? Persze az sem árt, ha tudjuk hogy hová kell bekopogni?