|
ÉDESANYÁM LEVELEI Jakabffy Gabor B.
● Home ● Gyermek ● Kamasz ● Fiatal ● Idegenben ● Levelek ● Mesék ● Hobby ● Osztálykép ● Tablókép I. ● Tablókép II. |





|
Előszó … Felnő a gyerek és kiröpül a szülői fészekböl. Zajlik az élet, mennek a dolgok magugtol és mindenki éli a saját életét. Mig szüleink élnek addig van egy hely a nagyvilágban ahová mindig vissza térhetünk. Ez egy kapocs, egy láthatatlan szál ami segit, támogat, erőt ad, hogy tovább lépjünk. Annak értékét csak akkor értjük meg igazábol mikor azt elveszitjük. Ezt a tragédiát sajnos mindenki egyszer átéli. Az idő kereke nem áll meg és ez igy megy generációrol-generációra. A seb begyógyul, de annak lelki nyomait viseli mindenki egy életen át. A sors messze sodort a szülői háztól de az a tudat, hogy vannak és élnek az akkor természetesnek tünt. Erőt adott ahhoz, hogy egy idegen országban megtaláljam magam és bátran vegyem az akadályokat amik elém gördültek. Volt kire gondoljak, volt akivel öszintén megoszthattam örömöm-bánatom és tartoztam valahová, nem voltam egyedül. Gyakran kaptam levelket otthonrol, azoktol akiket nagyon szerettem. Az olvasás peprceiben megállt a világ körülöttem és csak velük voltam, velük beszélgettem. Aztán egyszer csak a postagalamb elkerült, nem jött többé hir-újság és én magamra maradtam. A kapott leveleket azóta is féltve örzöm. A bennük rejlő szavak, mondatok Öket idézik, hozzájuk kötnek s lelkemben-szivemben Ők bennem tovább élnek.
Családi levelek idegenben. Budapest, 1978. november 3... Szeretett Gáborkánk! Olyan messze kerültél, hogy még a gondolat is elfárad amig elérkezik Hozzád. Még a levélirás is nehéz. Nem tudom megmagyarázni a miértjét, de igy van. Sokat gondolunk Rád, sokat aggodunk Érted, feloldást azonban Klárikának irt legutóbbi leveled adott. Tudásodnak, fellépésednek meegfelelő helyre kerültél és a munkádat is megfizetik. Gáborkánk bizunk Benned, mert tudjuk, hogy 100%-san megállod a helyed. Hiányzol nagyon, mert még ha nem is találkoztunk sürün, de furcsa az a tudat, hogy most már nem a Mogyoródi uton vagy, hanem messze-messze. Köszönjük leveledet, bizony örültünk a kedves soroknak, a jó hireknek a meghivásnak. A meghivást azonban egy kicsit elhalaszthatod, mert Klárikát nem hagyjuk el nehéz órájában. Sok indent megbeszéltünk és a feladatokat is kiosztottuk. Biztosan irt Neked erröl. Eljön hozzánk valahányszor levelet kapott Töled, vagy beszélt veled, mert tudja , hogy mi is várjuk a hireket. Neki a legnehezebb, mert egyedül van.
Gáborkánk, mi mindannyian jól vagyunk, éljük a szürke hétköznapokat, takaritunk, fözünk, mosunk, virágot ápolunk stb.-stb. Papa a napokban ablakot tisztitott, feltetteb az új függönyt. Én Gyöngyi segitségével butorhuzatot szerkesztettem, Gyöngyi, János dolgozik. Kriszti meg haptákba tart mindnyájunkat. Mindig dobál és már olyan jol céloz, hogy a napokban a bö pont a nagyapa tányérjába esett, de szerencsére mar kiette az ételt belöle. Gáborkánk, ha van változás életedben, érdekesség a körülötted lévő világban, ird meg , mert olyan ez részünkre , mint ablak a világba, a Te új világodba. Tanulgasd csak a holland nyelvet, amiröl azt hallottam, hasonlit a németre. Ismerkedjél sok milliomossal, meg az titkár sem megvetendö. Hátha egyszer kér egy tányér finom paprikáskrumplit a királynő részére. Ez lenne a karriered kezdete. Szép országba, nyugodt országba kerültél, ezt mutatja, hogy még a hirekben is ritkán szereprel. Az időjárását nem tudjuk, nincs jelzése a meteorológiai térképen. Ird meg azt is milyen arrafelé az idő. Van-e már jó meleg télikabátod, van-e meleg csizmád? Egészségileg, mi van Veled. Köhögsz-e még? Vagy jót tett a levegőváltózás? Gáborkánk jó egészséget kivánok, milliószor csokollak a közeli viszontlátás reményében….Édesanyád
Kedves Gabikám! Én is külön megköszönöm a nekünk nagy örömet szerzett leveledet. Őrülök, hogy sikerült kiutazásod a viszonyokhoz képest simán. Kivánom Neked, hogy sikerüljönmegkapaszkodnod és megalapoznod a jövödet. A kezdet nehéz, de erős akarattal, bizkodással és erős elszántsággal sok mindenre képes az ember Bizom benne, hogy Te is ezen az uton keresed majd a boldogulást. Igyekezz oly barátokat szerezni akik segitenek az ottani beilleszkedéshez. A nyelv jó megtanulása nagyon fontos! Mi itthon sok szeretettel gondolunk Rád és sok sikert kivánunk az ottani életed megalapozásához. Sokszor ölel és csokol! ......Apu.
Drága Gabi! Mire ezt a családi levelet kézhez kapod, remélem addigra már sikerült mégjobban beilleszkedned új "Otthonodba''.Az utóbbi szót azért tettem idézőjelbe, mert tudom, hogy ez csak egy átmeneti megoldás szémodra. Bizom abban, hogy minnél hamarabb hazz jöhetsz látogatóba, amit egy most megjelent rendelet csak megerősit. Nagyon sokat gondolunk Rád. Klári sokat jár hozzánk, aminek nagyon örülök, mert legalább egy kicsit fel tudjuk oldani néha borús gondolatait. Igyekszünk néha egy kis napfényt lopni szivébe. Sokat mondogatom neki, hogy mire a Baba meglesz a Gabi is itt lesz. De ha ez megsem megy ilyen könnyen, abban biztos lehetsz, hogy a Klárikának mindenben besegitünk. Hisz nekem is nagyon jol esett a segitség mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Már alig várjuk, hogy Klári a szülészeten legyen, s egy s egy stram kis Babát szüljön. Ezzel zárom soraimat, kivánom, hogy minden úgy sikerüljön ahogy elképzelted. Köszönjük a levelet amit küldtél. Milliószor csókollak, szerető tesvéred, Gyöngyi. Sok puszit küld Krisztián és János is.
Budapest, 1978. november 16… Aranyos Gáborkánk! Azt hiszem, hogy a franciáknak a mondása, keveset beszélni és mindig rá gondolni. Igy vagyunk Veled is. Végezzük a munkánkat, telnek a napok, de mindig rád gondolunk! Ez olyan jól esik ez a rágondolás. Vasárnap voltunk Weltneréknél és annak a délutánnak Te voltál a főszereplöje. Még Horváth nagymama is ott volt. Klárika még meg is könnyezett. Milliószor csókolnak.
Gáborkám Apu holnap reggel 8-ra bevonul a szemklinikára. Nem tudni ott mi lesz a sorsa. De szegény nagyon türelmetlen, mert egy hete be van a bal szeme ragasztva. Gáborom most itt van Klárika, hozta a leveleidet és ezzel együtt Téged is ide varázsolt közénk. Olyan jó délután volt, mert együtt örültünk a sikereknek. Milyen magas szinten tudod a szakmát, most látszik meg. Itt meg ezt nem értékelték. Egye meg a fene a fejüket. Klárika szép meleg kabátot vett. Rá is fért nagyon, mert itt bizony hideg van és már vagy 2 hete napot sem láttunk… Édes szivem abban az országút melletti házban hasonlatos leszel a film és regény hősökhöz. Egy biztos, izgalmas változatos élet lesz. A napok hamarabb telnek. Gáborom mindannyian sokszor csókolunk jó egészséget, nyugalmas hónapokat és sok erőt kivánunk a nehéz élet elviseléséhez. Édesanyád és Gyöngyi.Most csak ketten vagyunk itthon. U.i. A képek kivévétel nélkül sikerültek. Klárikát meg le fogom fényképezni, mihelyt tenkintéjesebb lesz a formája. Csókol Édeanyád. Papa most jött meg a fürdöböl, irni nem tud.... milliószor csókol.
Budapest, 1978.december 7… Gáborkánk édes most már könnyebb irni, mert úgy látszik kezdem a távolságot megszokni. Elöször is köszönjük a szép képeket és a hosszú levelet, aminek annál is inkább örültünk, mert ez már a mienk. Első leveledet oda adtuk a rendőrségnek. Sajnáltam ugyan, de igy volt a helyes. A rendőrség, sem a honvédség sem jelentkezett még nálunk, úgy hogy már arra gondolok, talán az Utasellátot kérdezgetik, mint a történtek okozóját. Ez pedig igy a helyes. Apu 12 napig volt a szemklinikán. 3 óránként kezelték a szemét és naponta egyszer csepegtettek. Hat órakor kellett felkelnie, 7 órára ágyat megvetni és saját magát rendbe hozni. Azután vizit, reggeli. Aki nem csinált szép ágyat az kikapott. Apu diétás kosztot kapott, ami meg kevés is volt. Úgy hogy mikor megjött Gyöngyi mondta "leszerelt a katonaságtól". Egy biztós nem vágyik vissza.
Gáborkánk olyan szépen irtad a vándorlegényt. Bizony most is szüksége lenne sok szakmának a tapasztalatcserére. Úgy örülök annak, hogy igy fogod fel ezt a szerencsétlen helyzetet. Most fogod életed első Karacsonyát családon kivül tölteni. Ilyenkor, kétszeres az öröm és kétszers a fájdalom. Gáborkám nagyon kérlek ha egy kicsi örömet is találsz életedben, helyzetedben Karácsonykor lelkileg kapaszkodj meg benne és igy nem fogod a fájdalamat érezni. Egészséges vagy, véletlenül szép helyre kerültél, megfizetik a munkádat. Mi meg mindannyian haza várunk, ha már haza jöhetsz. Hiszen hozzánk tartozol. Karácsony este koccintunk az egészségedre és imádkozunk érted. A káposzta mem lesz olyan finom, mint amikor Te csináltad. Most a Hollandok esznek jóizüt belöle. Biztós főzöl nekik egy jó fazékkal.
Gáborkám, Gyöngyi meg Klári jó viszonyban vannak. Már cipőt meg szoknyát cseréltek. Ez pedig a jó viszony teteje. Ugye? Már az orvosi leveleket is össze hasonlitották. Klárika hetente egyszer-kétszer felkeres minket. Mindig jól elbeszélgetünk. Krisztián már régen megismeri és ha kérdezzük Töle mindig megmutatja hol a Klári. Mit szolsz a Sándor bácsi halálához? Én hiszek a lélek láthatatlanságában Gáborom. Ezért tehát Sándor bácsi hüséges halott felesége biztosan ráütött a palacsintasütövel a nösülni akaró férje fejére és ezzel véget vetett a dolgoknak. Nincs többé kunytorgás új feleség után. Bevonul a kisöreg szépen az urnába, régi felesége mellé. Klárika jóval olcsóbban és nyugodtabban lakhat talán mind a két szobában. Igaz a közmondás: ahová az Isten báránykát küld, levegőt is ad hozzá. Lesz helye a kis babának. Én részemröl szép kis fekete kislányra számitok. Amit a Jó Isten ad, csak egészséges legyen. Igaz? - Gáborkám kérdezed Jánost. Ö jól viselkedik. Nem totózik, nem lottózik, csak a sör maradt. A kocsikat takaritgatja, jó szerencsével. Most nagy feladat vár rá. Meg kell birkoznia a csoki Mikulásokkal. Tudod Gáborkánk a babának nem adunk soha csokoládét, mert orvosi vélemény szerint 200 atm. nyomással nehezedik a fogakra. Cukrot sem kap soha. Mi többiek szintén nem eszünk édességet. Igy hát János kapta a csokit.
A jelenlegi helyzet a lakásban a következő. Apu az Auróra utcai szemészetre ment ellenörzésre. Dobogó szivvel, mert tegnap fájt a szeme. Gyöngyi elment rajzért az Erőtervbe. János és a baba itt vagyunk a mi szobánkba, szól a lemezjátszón a tangó lemez, amit Töled kaptunk. Krisztike a járókában táncol. Megkivánja jóformán az állandó zenét. Én egymás után rakom a lemezeket. Most már nem zavar a zaj annyira, mert kb. 2 hete a jobb fülem 25%-os lett. A nap besüt az ablakon, most olyan vidámnak, békésnek látszik minden. Heteken át csak az olmos szürke szinü eget néztük. Egyik éjjel már a hó is hullott. Éjszaka már többnyire minuszban vagyunk. Itt a tél az évvége, úgy elszállt ez az év, azzal a sok bajjal-gonddal, mosollyal es könnyel, hogy szinte észre sem vettük… Édes kisfiam ha már újévig nem irnék Mindannyian Békességes Karácsonyt, Boldog Új Esztendőt, egészséget, megnyugvást az új életedben. Gáborkánk! Szenteste lélekben együtt leszünk, mert gondolunk Rád és imádkozunk Érted. Irjál Gáborom mindenröl ami rád vonatkozik, ami körülötted történik. Sok minden érdekességet, szokatlant láthatsz. Egészségedre vigyázz, mert ott nincs SZTK. Csókolunk mindnyájan. Édesanyád, Apu még nem tud irni, János, Gyöngyi, Krisztián. Gondolatok… A levelek összessége, nagyságuknál fogva elegendő volna egy könyvre. A folytatásban kicsipek belölük jellegzetes kis epizódokat, történeteket. Édesanyám müvésziesen kifinomult lelki világgal rendelkezett. Gondolatait, mondanivalóját ennek érzésével fogalmazta, vetette papirra. Az eseménytelen nap szürke perceit úgy foglalta mondatokba, hogy az az olvasónak úgy tünt mintha egy napsütötte, élettöl zsongó, pozitiv hatással biró időegység lett volna. E csodálatos érzés kisért engem is mikor sorait olvastam. A külvilág megszünt számomra és repültem vele együtt szavai szárnyán.
Budapest, 1979. február 1… Levelem remélem jó egészségben talál Téged. Talán már a hangulatod is jobb, mert a szomoru Karácsony óta eltelt néhány hét. Remélem a következő már jobb lesz, mert jobban megszokod a kinti életet és az új barátok potolni fogják a régieket. Az időjárást tekintve rossz időben érkeztél Hollandiába, mert ez a kemény tél még megszokott környezetben is nehéz. Klárika gesztenyepirét hozott az egyik látógatása alkalmával Krisztinek. A gyerek mihelyt az első kanállal bekapta a pirét számolhatatlanul és kérés nélkül adta a puszikat Klárikának, hogy szinte alig birta fogadni a szeretet dokumentumait. A baba már elég szépen kezd beszélni és gyorsan megjegyzi a dolgokat. Most kapta a himlő oltást. Egy picit sem sirt, sőt a doktor nénit udvarias sziával köszöntötte. Holnap, azaz pénteken viszik ismét a rendelöbe bemutatni, hogy az oltás szépen megfogant...
János dolgozik szorgalmasan. Jol vannak Gyöngyivel, aminek igen örülök. A rossz csúszós utakon Neki is nehezebb volt a munkája. Le is robbant néhányszor. Gyöngyi főz, süt, takarit, rajzol, foglalkozik Krisztivel. Ez utobbi főleg idegmunka, mert a gyerek bármikor hajlandó valami gazemberséget elkövetni… Mi ketten öregek jól vagyunk. 10-11 óra elött ritkán kelünk fel. A papa olvas, kártyázik, fejti a keresztrejtvényeket. Este T.V. nézés, amig mozog a kép. Nagyon, nagyon várom a jó időt, akkor ismét megvesszük a bérletet és elkezdödik a kirándulások ideje. Nézzük ismét "Isten szép Világát". Ma süt a nap és száraz az út, mert éjszaka 70 km-es szél fújt és felszáritotta a vizet. Ha ilyen jó út marad lemegyek a Mező Imre útra meglátogatom Öreg Barátnőmet… A családi történet irására meg a magnószalagra való beszélésnek az ideje még nem érkezett el. Ehhez most fáradtak vagyunk, de ha mosolyog az ég és élményeink lesznek akkor irni és beszélni is lesz kedvünk. Gáborkánk, ha van valami újság életedben ird meg és bizony fényképnek is örülnénk. Szép lesz körülötted a világ. Talán még a tengertpartra is el fogsz jutni. Azt hogy egyedül vagy csak javadra lesz, mert igy tanulsz a legtöbbet. Tagadhatatlanul nehéz lehet, de hitemre mondom szivesen cserélnék Veled. Tudod mennyire vágytam mindig az idegen világba, de Szóvátánál nem jutottam messzebbre. Olyan jó lenne most fiatalnak lenni... U.i. Apu február 8.-án viszi a katonaholmit a honvédséghez.
Budapest, 1979. február 21… Ebben a kegyetlen hidegben az összes baci megfagyott, vagy pedig a nagy szél befújta őket a tengerbe. Mi sem voltunk betegek, sőt az elmúlt napokban már az utcára is ki tudtam menni. Első utam Mária nénihez vezetett. Rosszúl van szegény nagyon és a hirei is szomorúak. A testvére Aranka szélütést kapott és a Kun utcai elfekvőben éli talán az utolsó heteit. A házban is van négy halott..... Mesterházyné, Devecseriné, Dévainé és Lédererné… Gyöngyi fogyott 18 kilót. Igaz sokat ugral. Kriszti már sétál az utcán nagy távon, nincs szüksége kocsira. A lába is már szépen megnőtt, már 24-es cipőt hord. A világot két részre osztja, ehető és ehetetlen dolgokra… Gáborkánk, Klárika mondta, hogy anyagilag kedveskedni akarsz nekünk. Isten ments! Ezt a gondolatot radirozd ki a fejedből. Csak Te boldoguljál az a mi legnagyobb örömünk. Megélünk szép kényelmesen. Én már lassan egy éve nem megyek kirándulni. Apu néha egy moziba. Ha megjön a szép idő akkor 50,- forintért buszozhatok… Most farsang idején Te is ellejtesz egy-egy kört egy kis facipős kislánnyal. Ezt csak úgy suttyomban irom, ezt a levelet Klárika nem olvassa... Jó egészséged legyen mindig, álmaid, vágyaid teljesüljenek. Légy nagyon boldog!...
Budapest, 1979. március 17… Itt már kikerekedett az idő. Márciusra megvettük a bérletet és már tettünk Papával néhány körutat. Most már a villamosokat is beiktatjuk, mert találtunk egyváganyut is. Az aztán szép nyugodtan ballag, mi meg nézelődünk… Gáborkánk a nyomozó kedves, udvarias fiatalember volt. Problémamentes volt a beszélgetésünk. Úgy láttam jó pont, hogy Hollandiában vagy és a szakmádban dolgozol. Én egy kicsit indulatba jöttem, mert elmondtam Neki, hogy akkor amikor a Televizióban azt látom, milyen udvariasak a gyilkosokkal, meg a rablókkal, akkor ellened miért kellett igy fellépni ellened aki 14 éves kora óta dolgozik. Azt is mondtam, nem vagy Te vállalatvezető, fizikai dolgozó vagy, miért nem hagytak legalább főzni, úgyis kevés a szakács. A nyomozó erre azt válaszolta, ne tessék haragudni, nem én csináltam. Megkérdezte nem szeretnél-e haza jönni. Azt feleltem, - minek. Gáborkám én nem hiszem azt, hogy minket mégegyszer felkeresnek...
Találkoztunk Ernával, (tudod Grun Zelma tesvére) csókol es sok szerencsét kiván. Voltam a Mező Imre úton. Meglátogattam Mária nénit. Ö is sokszor csókol. Rendetlen lakásban, elhagyatottan összetörten él. Meghalt Aranka sok szenvedés után. Felkerestem Weltneréket, mert Klári levelet irt, melyben közölte, megoperálták mind a két lábát és áprilisban hasmütétre ismét korházba megy. Igen örültek látogatásomnak. Üdvözöl, csókol Klárika, Guszti a Horváth nagymama, Wágnerné, Terike. Mindenki szeretettel beszél Rólad. Klárika meg is könnyezett, sajnál, hogy olyan messzire mentél. A Parádi öcsinél jön a harmadik gyerek tavasszal. Sanyi katona es birkozóedző a Dozsánál. A feleségével nem élnek valami jól… Gáborkám már jó néhányszor akartam irni a telefonálásról, de mindig elfelejtem. Kisfiam sem Papa sem én nem akarunk Veled telefonon beszélni, mert rosszul hallunk mind a ketten. Nem lenne az beszélgetés, csak csupa kédés. Mit mondtál? Nem értem! Halló! Száz szónak is egy a vége, nem lenne örömünk a beszélgetésben… Ird majd meg szép e a holland tavasz. Tudod tulipánmezők, szép tarka tehenek, szélmalmok a csatornák partján, no meg a hajók. Olyan hangulatos-e mint a könyvekben van leirva? Kivánjuk úgy derüljön ki életed, mint mikor feletted ezután a zord és kegyetlen tél után derül ki a tavaszi ég…
Budapest, 1979. április 4… Gyöngyinek hónapok óta fáj a feje. A fájdalom mindig fokozodott. Ette a csillapitót. Tegnap éjjel aztán felrobbant a bölcsességfoga. Reggel elment a fogászatra, szerencsésen kihúzták. Vége a szenvedésnek. Nem a feje fájt, hanem a foga… Végre itthon van a sokat emlegetett szekrénysor. Március 27.-én hozták haza. Nagyon szép, öt és fél méter hosszú és öt darabból áll. Egészen világos szinű, már majdnem fehér. Vettek még 2 piros fotelt is, gurulóval. Az egyik kezes Klárika volt a másik János Édesapja… Festeni soha nem fogok megfogadtam, mert egy ujabb szétpakoláshoz már nincs erőm. A sok szép virágból a télen sok tönkrement, nem birták a konvektorfütés száraz levegőjét. Amik átvészelték azok most jól fejlödnek. Venni már nem fogok az elpusztultak helyett… Papa jól van, habár úgy látom, mintha a tavaszi fárdság erőt vett volna rajta. Nem mondja… Krisztikével sokat foglalkozik, megtanitotta épiteni és épités közben mondogatják egymásnak "te betyár". Focit is néztek már együtt és egyszerre kiabálták "gól. Krisztián egyébként örül a gurulós foteleknek, egy-egy pillanatra beléjük ül, de tolni jobban szereti öket. Jánoska még mindig magnózik. Csinálja a jobbnál jobb felvételeket. No meg ha szép az idő, akkor leviszi a babát sétálni… Gáborkám nemsokára egy éve lesz a tragédiád kezdetének. Biztosan nem szeretnéd mégegyszer az elmúlt év áprilisától kezdeni az életedet. Igazán könnyebb napokat érdemelnél. Vagy már el is kezdödtek azok a könnyebb napok?... Az igazi segitség Klárika lenne tudom én azt jól. De hát vannak lehetettlen dolgok a jelen pillanatban… Gáborkánk kimondhatatlanul örülünk annak, hogy életed útja simabb lett. Világot is látsz, - Belgiumban is voltál , Amszterdámban is. Csodálatos lehetett…
Budapest, 1979. május 1… Rossz iródeák vagyok ugye? Sok idő telt el legutobbi levelem óta. De hála legyen a Mindenhatónak olyan szép szürke, egyhangú az életünk, hogy ez már gyógyitólag hat mindnyájuk idegrenszerére… Szép békésen megünnepoeltük a Húsvétot. Képzeld sütöttem 4 kis tepsi tésztát. Én nem nagyon ettem belőle, de Apu azonban derekasan helyt ált. Volt sonka, kolbász, tojás meg rakott káposzta. Jánosék vettek egy 80 literes Lehel hűtőt, meg szép új függönyt az ablakra. A heverökre meg tűzpiros takarót, az asztalra is szép új teritő kerölt. A perzsa a földre, a lengyel szönyegek meg kitisztitva a falra került. Most már igazán szép a szobájuk. Nálunk a helyzet valtózatlan, de azért mi is "szépek"vagyunk… Megint sok a virág. Apu elhozta Klárikától, az elutazás elött azt a szép virágtálat, amit Te küldtél. Hozott még ezen kivül még három cserepet. A ciromfát, egy futót, meg egy pettyes levelűt, ami már akkor is megvolt amikor még itt laktatok. Azóta azonban ez a növény nagyon kiszépült. Apu vett még 2 cserép nagylevelű filodendront is. Szóval van mit fujni, mosni és locsolni… Ma május elseje van, de szürke az ég és esik az eső. Ha valahová kellene mennem, elszomorodnék. Klárika is sokat fázhat, mert a viz mellett hidegebb van. Neki is irtam, Neki is ilyen elegáns levélpapiron. Ezeket Gyöngyi vette. Ezután mindig ilyen szép leveleket kaptok… Krisztike már szaladgál mindkét szobában, konyhában, csak a virágokhoz nem engedjük… Weltnernét másodszor megoperálták a Szövetség utcai kórházban. Remélem jól van. Meglátógatni még nem tudtuk, mert valahogy most nehezemre esik az utcára menni. Bélusékról nem tudok semmit. Irtam nekik, nem válaszoltak. Klárikát majd meglátógatjuk Siófokon. Ezt megigértük. Meg is tartjuk… Irjál, úgy örülünk mindig, ha hirt adsz magadról. Tudom sok a dolgod, kevés szabad időd de mi igénytelenek vagyunk, egy lap, egy "jól vagyok!" mondattal, annak is örülni tudunk. Ugye nem kivánunk sokat?...
Budapest, 1979. május 29… Gáborkám, de elszállt az idő. Regen volt szeptember 2.-a amikor utoljára találkoztunk. Ha az azóta küldött leveleidet végig nézem az irásodból látom milyen mértékben kezdett az életed rendeződni és lelked megnyugodni, beletörődni a meváltozhatatlanba… A horoszkópnak igaza van abban, hogy szerencsés alkat vagy, - mert gondolj csak végig az életeden. Milyen sok volt a siker és milyen kevés volt a sikertelenség. Igaz? - Falun élsz de jó környezetben, de ugyanakkor van módod utazni, amit én az életben elérhető legnagyobb dolognak tartok. Itt csak az jelenthet hiányt, hogy az utazás végén, nem ide térsz vissza. Pedig én úgy érzem a sok napnéküli nap után szivesen napoznál egy jóizűt a fehér kövön, azon tudod Gáborkám ami ott van a Palatinuson. A névsorolásnál pedig mondanád, hogy "Jelen". - Emlékszel?... Klárika volt Pesten az elmult napokban. Hozott nekem egy szép csokor szegfűt, Krisztikének babánt, meg egy aranyos babát. Mikor becsöngetett a gyerek már bent a szobából kiabálta "Káji jön!" És tényleg Klári jött. Csinosan lefogyva, lebarnulva. Tudtam arrol hogy beteg vagy, mert irta, úgy aggodtam a tüdőgyulladás miatt. "Hála Istennek" - megúsztad… Az egyik szabadnapunkon ablakpucolás volt. Apu pucolt , én raktam a virágokat. Olyan szép az ablak, hogy már nem csak a hang, hanem a fény is bejön rajta… Az újságok közé tartozik az is , Nedeczky feltörte a tömbirodán az iróasztalt és elvitt belöle 6.000,- foritot. Fedornénak meg megigerte, hogy megöli…
Budapest, 1979. junius 12… Gáborom köszönöm a gyönyörű csokrokat és köszönöm, hogy nem felejtettétek el junius 10.ét. Mert bizony két csodálatos csokor érkezett cimemre, két kisérő kártyával. Amit Klárika küldött azon aláirás Gábor és Klári, amit Te küldtél Klári és Gábor… Ide irom miböl állt. 9 szál hatalmas rózsaszin gladiolus, 19 szál fehér rózsa, igen hosszú száruak, az egésznek a diszitése bőséges fátyol aszparágusz. Az egész álomszép. Gáborom olyan boldog vagyok, hogy a sok munkád mellett eszedbe jutottam. Már olyan nagyon szeretnénk látni Téged!!!... Gyöngyiék junius 5-18.-ig Balatonszepezden nyaralnak az Afit üdülöben. Apu megy vásárolni, de úgy jön haza, mint egy ázott ürge… Tegnap hétfőn itt volt Mária néni. Sirva jött, alig állt a lábán szegény. Úgy érzem, mondta - a következő Margit napra már nem jövök. Hozott egy nagyon szép vázát. … - Irt a nevem napjára Dankóné, aki Budán lakik a Márvány utcában, Porzsoltné, Baumann Mária...
Budapest, 1979. augusztus 10… Biztosan megkaptad a juliusi levélként küldőtt magnószallagot és talán már le is hallgattad. Most tehát folytatom életünk elmondását. Meglátogattuk Klárikát Siófokon. Volán busszal mentünk az Engels térről. Az indulásra vártunk jó másfél órát. Az út több mint 2 óra hosszat tartott. Délután 3-kor érkeztünk Siófokra. Az Éden bár jó messze esik az állómástól. Sehol egy pad közben, ahol meg lehetett volna pihenni. Sokszor kérdeztük hol is az az Éden. Végén megtaláltuk. Nagyon elegáns hely, de a környezete is az. Autó, autó mellett, rengeteg külföldi. Hatalmas szállódák egymás mellett, a Balatont az útról nem is lehet látni. Nagyon szegénynek éreztem magamat. Klárika nagyon kedvesen fogadott. Pillanatok alatt az asztalon volt a fagylalt, kávé, Traubisóda. Ő is odaült hozzánk. Szegény fáradt nagyon, mert megszakitás nélkül dolgogozik. Mi nem voltunk ott egy fél órát, mert nam akartuk munkájában zavarni. Mondta, hogy várja a telefonhivásodat. Elbúcsúztunk Tőle. Azután kerestünk egy Balaton-parti padot és élveztük a napnyugta szépségét úgy egy óra hosszat. Azután vissza totyogtunk az állómásra. Jött a személyvonat, felszáltunk és este 8 órakor már a lakásban voltunk egy kellemes kirándulás emlékével… Gyöngyi olyan sokat rajzolt, hogy begyulladt a kezefeje, mind a kettő. Még az ujjait sem tudta egymáshoz érinteni. Jánoska reggeltől estig dolgozott, hogy több bevétele legyen, úgy Neki is mint a vállalatnak. Kriszti okosodik, csak nagyon mozgékony. Mindig figyelni kell, hogy mit csinál. Papa remekül van, minden nap tornászik kétszer. Az étkezésben önálló lett. Szeretne lefogyni. Még a napi kávéról is lemondott. Most teát iszik csökkentett cukor adaggal. Én is megvagyok, csinálom amit kell. Ide-oda totyogok. Észre sem vettük és elmúlt egy hét. Te is igy lehetsz az idővel Gáborkánk, mert már négy hónapja nem irtál egy sort sem nekünk. A legutolsó leveled május elejei. Ugye meglepődsz? Vagy haragszol valamiért? Ha most sem válaszolsz akkor biztosan haragszól, és akkor én minek irjak? Igaz? Gáborkánk sokat emlegetünk...
Epilóg… Majd 30 év elteltével olvasom vissza Édesanyám hozzám küldőtt leveleit. Megannyi levelezőlapot is kaptam. Nem telt el úgy Karácsony, Húsvét, születésnap, névnap idegenben, hogy az el lett volan felejtve. Szinte bűntudattal gondolok vissza arra az időre. Jövőmet én sem láttam előre. Akkor nem gondoltam rá, hogy később konfrontálva leszek a tényekkel. Talán önző voltam? - lehetségres. Bizony irhattam volna több levelet haza. Az nem mentség utólag sem, hogy életemet sokszor nagyon nehéznek éreztem az új világban. Ha adná a "Jó Isten" mégegyszer a lehetőséget, bizony naponta repülne a galamb postámmal.
Budapest, 1979. szeptember 4… Kedves, részletes leveledet megkaptuk és jó hireid sokasága mindnyájunknak igen nagy öröt okozott. Éjjel János hozta fel leveledet és Gyöngyivel együtt a konyhában olvasták. Mi Apuval hajnalban megláttuk az asztalon a kék boritékot és a nagyszrű hireket egyböl kirepült az álom a szemünkből. Gratulálunk!!!... Mi mindannyian jónak tartanánk a Te szempontodból ha megkapnád a Holland államtol a további tartózkodási engedélyt. Biztosan szivesen maradnál… Az ősökre vonatkozó kérésed bizony meglepett, de hát Te tudod a miértet. Megvannak a régi dokumentumok. Apu a visszahonositás miatt szerzte be őket, én meg ezek nélkül nem tudtam volna állast kapni a negyvenes években… Aután az áremelés. Bizony nem volt mindegy. Elsősorban az energia. A villanykörtéket kicseréltük. A boylert kikapcsoltuk. Csak a fürdéshez és a mosáshoz kapcsoljuk be. A konyhát átrendeztük, hogy az asztal ahol olvasunk, irunk az ajtóhoz kerüljön, a természetes világosságra. Télen jobban felöltözködünk, hogy a konvektor ne égjen olyan sokat… Rózsi néni látogatott meg minket az elmult hetekben. Eljött elköszönni, mert New-Yorkba indul. Kanadába is ellátogat néhány napra. Csak három hónapra megy. A Te cimedet is felirta Gáborkám… Klárika volt nálunk vasárnap. Hozott virágot, Gyöngyinek cigit, Krisztinek szép doboz desszertet, Apunak nagy-nagy ajándekot (tudod) aminek nagyon örül és hálásan koszöni! Mi is köszönünk előre is mindent Gaborkánk. A születésnapokat akkor fogjuk megtartani amikor Klárika is Pesten lesz újra. Meg fogja irni, mikor alkalmas Neki és mi hozzá igazodunk. Igy majd nem lesz annyira csonka a család...
Gáborkám a köszöntőt utoljára hagytam. Harmincadik születésnapod idegenben töltőd. De jó kivánságaink feléd szálló gondolataink, szeretetünk nem ismernek határokat, megtalálnak Hollandiában is úgy mint a születésnapi asztalnál. Gáborkám légy boldog, légy elégedett, Isten nevével kivánunk egészséget, munkabirást a jó szerencse soha el ne hagyjon. Életutad sima legyen és otthonhoz, boldog családi élethez vezessen...
Budapest, 1979. október 8… Klárikától tudjuk, sikerült megkapnod a további tatózkodási engedélyt. Gratulálunk és örülünk... Gáborkám október 5.-én megünnepeltük a születésnapokat. Jól sikerült, kellemes délután volt. Sokat emlegettünk. A szép fénykép amit Klárikának küldtél ott volt a zongorán. Nekünk ajándékozta, mert látta hogy milyen vágyva nézgetjük. Remélem nem neheztelsz érte Ránk… Téma volt a telefonbeszélgetés is. Mi nem tudunk hivni Téged. Meg hogy is lehetne hirtelenében egy fülkéből igazán beszélgetni, kapcsolatot teremteni? Érted mire gondolok? A levelet mikor megirom olyan minha Veled igazán beszélgetnék. Ha Te leveled olvasom hallom a hangodat. Ezt nem potolja a telefon… Voltak nálunk Weltnerék. A meglepetés részünkre azonban az volt, hogy szép összhang megszünt közöttük. Válni készülnek Klárika szerint sok az állat a lakásban. A konyhában 17 madár, a szobában halak, békák, rák és növények, no meg a kutya. Úgy latszik ha a szeretet múlik minden hiba lesz… Egészségileg az egész család elég rosszul áll néhány hónap óta. Papának hol gyomorrontás, fáradság, remegő kéz. Gyöngyi az idegeivel kinlódik. Kétféle gyógyszert szed. Egy alkalommal el is ájult. János könnyen megfázik. Kriszti is betegeskedik...
Budapest, 1979. november 9… A komondor szép és hatalmas állat csak biztosan nem gondoltatok arra, hogy piszkos kutya. A hosszú szörével mindent felszed a földről. Láttam a kutya kiállitáson az ősi mackót. Mikor ivott a lavor viz amibe bedugta a pofáját, - piszkos szürke lett… Sajnos Klárika útlevele nem sikerült. Elutasitották. Szegény nagyon szomorú az elutasitás miatt… Vigasztaltuk, elmeséltem Neki Bori meg Gyuri példáját. Bori is kilátástalannak látta helyzetüket. És egy amnesztiarendelet mindent megoldott. 1953 őszén Apu már Tatbányán ropta a csárdást lakodalmukon… Az abszolut egészséget Klárika képviseli. Ő is nagyon fáradt ugyan, de nem látszik rajta. Nagyon csinos és ápolt. Elegáns, öröm ránézni. Haja, körme mindig rendben van. Igazán szép holmikat vett...
Budapest, 1979. november 16… Köszönjük a gyorsaságodat a válaszadásban és köszönjük az örömet, amit korrektségeddel okoztál. Nem csalódtunk Benned, - Bélust illetően. A kisbaba sok fáradság meg nagy lekötöttség. Akkor sóhajtunk egy jó nagyot, ha lefektettük. Gyöngyi is hajszolt a sok sürgős munka miatt. Szebb karácsonyt akart és elvállalt egy maszek munkát. Dolgozott rajta vagy 50 órát. Éjjel-nappal. Nehéz rajzkihúzás volt. Ő a becsületes ellenértéket 1200,- Forintot kért. A mérnök meg adott 600,- Forintot. Azt mondta több nincs. Gyöngyi nagyon elkeseredett. Janoska jól van, még mindig állandó éjjeles… Gáborkánk Klárival kapcsolatosan azt szeretném mondani és azt biztosan Te is tudod. Nem vagyunk hibátlanok. Én se, Te se, Ő se. Igy könnyebb a megbocsátás ugye?... Én nem tudok süteménnyel kedveskedni, mert amit én csinálnék, azzal nem dicskedhetnél. Küldünk viszont két szép népművészeti naptárt. Biztsan hasznát fogod venni az új helyeden. Az új lakásban ne felejsd el az első éjszaka a sarkokat megszámolni. A babona azt tartja, hogy az szerencsét hoz...
Budapest, 1979. december 14… Remélem már megérkezett Hozzád a karácsonyi ajándékunk. Kérlek ne az értéket nézd, hanem a szeretetet, mert nehéz volt kitalálni mivel kedveskedhetnénk… Gáborkánk az elmult karácsonyra azt irtad egyik leveledben, - szomorú volt, mert nem adtál és nem kaptál semmit. Most irom adtál is és kaptál is… Bélusnak már két alaklommal irtam és kértem válaszoljon, hogy rendben van e minden. Semmi választ Tőle nem kaptam. Most irtam harmadszor. Úgy félek, hogy hallgatása rosszat jelent. Csak nem történt valami vele… Az ajándékozás is megtörtént. Apu kapott kollektiv ajándékként 3 pizsamát. Kriszti kapta a legtöbbet, mert János szülei is kitettek magukért. Aputol kaptam 500,- forinton, vettem egy vakut. Ennek nagyon örültem, mert régi vágyam volt. Még nem probáltam ki, mert a vele való első fényképezés örömöt még tartogatom. Gyöngyiéktől kaptunk egy szép asztali lámpát… Nem tudom irtam-e, van egy kis TV-m. kb olyan 15x10 cm a képernyöje. A bizományiban vettem. Amióta ezen nézem a műsort, nem fáj a szemem és csak nagyon ritkán alszom el mellette. Minden szereplőt számon tartok és nem cserélem össze őket. Újra örömöm van a tévé nézésben… Gáborkám amióta Klárika dolgozik, azóta nem volt nálunk. Talán valami váltózás állt be a kettőtök viszonyába?... Irjál erröl is... Kriszti nagy betyár, már egy két szó kihagyással szép verset mond...
Budapest, 1980. január 17… Igen nagy örömet okoztál kedveshangú és szépirású leveleddel. Köszönjük a remek fényképeket és a menükártyát, meg az útmutatót is. A képen igen jól nézel ki Gáborkám, a környezet is elegáns. Elönyödre vált, hogy simára borotváltad arcodat, mert most egészen a "régi" Gabi lettél… Meglepetéssel olvastam, hogy elvégzed a lovak gondozását, no nem is beszélve a tyúkokról. Ilyen bátor lettél Gabcsikám?... Mi békésen eltőltöttük az ünnepeket. Nem mentünk sehová és hozzánk sem jött senki. Eszegettünk, a férfiak iszogattak. Neztük a TV. műsorát. Képzeld Gáborom a szilveszteri műsor mesze felülmulta az utobbi éveket. Az éjfél után az egyesen örökzöld dallamok, a kettesen meg a fiataloknak való discó volt. A rádió kabarét egy hét mulva újra leadták. Ebben minden mondás csattanó volt… Itt most nagyon hideg volt -14, -18, sőt még néhol -25 fok. Szél is fújt, hó is esett. Én részemről még az ajtón sem lépek ki. Úgy félek az eleséstől. Krisztit is csak a Bácskai nagymamához meg Ariékhez vitte el János, de Ő is autóval. A család többi tagja természetesen nincs szobafogságban… Apu január 15.-én leutazott Bélus munkahelyére. Nagyon meglepődőtt és azt mondta nem irt, mert megkapták egy nagyobb faluban a komfortos lakást. Költöztek. De elmondta, hogy novemberben megkapta Kláritól a nagyobb részt és rövidesen küldi majd a maradékot is. Gáborkánk kérünk intézkedjél és ird meg nekünk az eredményt. Klárit már hónapok óta nem láttuk… Én aki azelőtt rá sem fütyültem a politikára, most kihegyezett fülekkel hallgatom a kommentátort. Olyan jó lenne ha elsimulnának az ellentétek… Vigyázz drága egészségedre, meg ne rugjon az a csodás paripa...
Budapest, 1980. február 11… Nem várom meg a legutólsó levelemre irott válaszodat, mert szükségét érzem a Veled való beszélgetésnek. Havazás, ónos eső, köd, szélvihar után egyszer csak kisütött a nap. Nem volt az idő még kifogástalan ugyan, de azért kimerészkedtem az utcára, - természetesen Apuval, egy kis kirakat nézésre. Mikor jó fáradtan haza érkeztünk, vendégek volatak, Weltnerék. Képzeld Gáborkám, - Igyekeznek Ők is megtalálni azt az utat ami békés eggyüttélésüket biztositani fogja. Jókedvűek, bizakodók voltak. Béci a kisebbik fiúk szive választottjával, egy nála néhány évvel idősebb elvált asszonnyal a Horváth nagymamához költözködött. Esküvőt csak a katonaideje letöltése után fognak tartani. Ez bizony jó sokára lesz, mert még be sem vonult. A nagymama emiatt restelli magát egy kicsit… Kocsis Andrist két évi börtöre itélték garázdaságért es erőszakos nemi közösülésért. Ez az újságban volt benne. Bizony megdöbbentet ez a dolog bennünket… Felkeresett minket Vass Gusztiné, ilki rokonom aki most itt él Budán a férjével együtt a jurányi utcában. Elhozta az ilki templom és a nagymamám házának a képet. Még a könny is kihullott a szememből mikor a kedves és szép emlékeim helyeit megláttam. Szép délutánt tőltöttünk együtt. Felidéztük a multat és ismét fiatalok voltunk. Neki már befutott gyerekei vannak. Leánya biró, a veje a legfelsőbb biró. Másik leánya egy orvos felesége Veszprémben él. Fia technikus...
A napokban az egyik délelőtt csöngetnek. Én mentem ajtót nyitni. Idegen úr áll a küszöbön. Mit óhajt uram? - kérdezem. Anyu, hát nem ismer meg!? - feleli a küszöbön álló. Jobban megnézem Gyuri volt. Megörültem nagyon. Vagy 7 éve nem láttam. Gyuriék jól vannak a lakásukat berendezték szépen. Háztartási gépek, nyugatnémet magnó, szines tv. rádió, beszerelt fényorgona. Marika 4 évig gyesen volt, most bedolgozó a bőrdiszműves szakmában. A kis Bea tavasszal tölti be az ötödik életévet. Bizony nagyon el vannak miatta foglalva. Megvolt az esküvő. Oci férjhez ment és a napokban kisbabája született, Gergő. Igy hát Gyuri nagyapa és Apu dédapa lett. Bori jól van, italboltban üzletvezető... Felkeresett minket az elmult hetekben Klárika is minket. Szeretettel fogadtuk, elbeszélgettünk és átadtuk szerény karácsinyi ajándékunkat. Gyöngyiéktől ridikült bele való pénztárcával, mi meg Papával a tárcába 300,- Ft tettünk. Karácsony óta elő volt készitve az ajándék, vártuk jövetelét… Mit tudsz kezdeni a valójában a lovakkal es tyúkokkal? Ehhez Te sohasem értettel. Irjál már bővebben erről is. Van aki megadja az útbaigazazitást? Egészségileg hogy állsz? Légcsőhurutodnak jót tett a klimaváltózás? Mivel fűtöd azt a nagy házat? Van-e ebben a hideg télben meleg szobád? Hogyan történt Warsó felé utazásod, miért szakitottad meg?... Ki dolgozik, ki lazsál. Az utóbbi ránk nyugdijasokra vonatkozik...
Budapest, 1980. március 14… Nénapodon kivánunk Neked boldogságot békességet, kiegyensúlyozott életet, friss jó egészdéget! Ölelünk csókolunk a régi szeretettel. Édesanyád, Apu, Gyöngyi, Krisztián és János
Budapest, 1980. június 12… Nagyon szépen köszönöm a névnapi megemlékezést. 20 szálból álló meseszép rózsacsokrot kaptam. Itt áll a szép vázában a zongorán. Jól esett, hogy nem felejtettetek el. Az a néhány soros üdvözlőlap azonban még nem érkezett meg, pedig minannyian nagyon várjuk... Gáborkám nem tudjuk elképzelni mi lehet az oka, hogy megszakitottad a levelezést. Legutóljára január elején irtál. Nagyon kérem válaszoljál erre a levelemre. Ird meg hallgatásod okát. Beteg vagy, sok a dolgod, vagy bajba keveredtél? Haragszol Ránk valamiért? Kivánsz e továbbra is velünk levelezni? Nagyon kérlek légy őszinte. Nagyon nagy szeretettel ölelünk, csókolunk mindnyájan… Édesanyád…Irjál !!!
Budapest, 1980. július 10… Végre kaptunk levelet Tőled és ez sok aggodalomtól szabaditott meg minket. Ne tedd ezt velünk Gáborkánk többé. A legolcsobb és simán feladott lappal is megelégszünk. Hiradás hijjával azonban mindenféle rossz gondolat és félelem támad bennünk. Ha nincs semmi dicskedni való akkor csak annyit irj "egészséges vagyok"... Gáborkánk nagyon szépen köszöjük a csodás képeket, melyek közül a Gabcsi a ménessel - ciműnek itéltük oda a pálmát. Milyen klassz legény vagy és a hajad is milyen rendezett. Megnéztük nagyitóval. A vidék álomszép lehet. A ház és környéke csodálatos… Irod, hogy mindent magad csinálsz. Te tudod miért? Talán ilyen az élet Hollandiában. Julianna királynő is biciglivel jár, pedig biztos van autója. A milliomos is kopott ballonba és kerékpáron ment az étterembe ebédelni. Kivánjuk Neked azonban a jobb és kényelmesebb városi munkahelyet... Apu elég jól van, habár le kell szögeznem nem fiatalodik. Amire kérjük szivesen megcsinálja. Én türhetően érzem magam, nagyon nehezen megyek. Emiatt az idén talán csak három, vagy négy kirándulást tettünk. Voltunk Ráckevén, Gödőllőn, Vácon és Szentendrén át Esztergomban. A vonat olcsó és fel tudok szállni, úgyhogy ezután vonattal fogunk menni. Képzeld Gáborkám Vácról a Nyugatiba 10,-FT. a viteldij. Esztergomból meg 12,-Ft. Hát nem megéri? Nem is beszélve arró, hogy lassan megy és sűrűn megáll. Gyönyőrködhetünk Isten szép világában… Gyöngyiék jól vannak. Izgalmas volt az eltelt néhány hetük. Drukkoltunk Kriszti ovodai felvételének. De szerencsére szeptember 15.-töl kiscsoportos ovodás. Gyöngyi pedig október 1-töl ismét bejár régi munkahelyére. Valószinű új munkakört fog kapni. Számtógépnél fog dolgozni. Nagyon örül, mar várja mikor lesz október elseje. János sokat kinlódott az útobbi időben a fogával. Megfogatta sem ragógumit, sem csokoládét nem vesz a szájába többet. A maradék csokit Apunak adta. Úgy lászik Apu három fogát nem sajnálja a további romlástól és létszámcsökkenéstől. Eladták az autót, mert nem tudták üzemeltetni... Gyuriék is voltak nálunk min a hárman. Jakabffy Oci férjhez ment és van egy féléves kisfia, Gergely. Alig merem leirni, - Apu dédapa. A másik Györgyi még hajadon...
Budapest, 1980. augusztus 27… Felkeltem szokásomhoz hiven reggel 4 órakor, csend, nyugalom körülöttem, igy jó a levélirás. Először a közelgő 31. születésnapodra gondolok. Édes szivem minden szépet és jót kivánok, amit csak egy szerető édesanya kivánhat nagyranőtt fiának. Keresem a szavakat, de mindegyik elcsépeltnek tünik, hiszen az elmúlt sok év során, már mindegyiket többször is elmondhattam. Igy hát Gáborkám csak azt tudom ide irni, legyen béke lelkedben, legyen béke körülötted, szeressenek barátaid. Légy nagyon boldog ember!... Gáborkám! Sokat gondolunk Rád, még többet emlegetünk. Születésed napján lélekben veled leszünk… Krisztivel a 90 lottószámból kihúzattam ötöt. Megfogadtam, hogy amig élek ezeket játszani fogom. Ha egy komolyabb nyeremény ütné markomat, úgy a Papával meglátógatnánk. Hip-hop egyszer csak váratlanul ott teremnénk elötted. Már 2 éve, hogy elmentél. Nem tudnál haza jönni? Olyan nyugtalan a világ. az élet itt sem könnyű, de csak arra kérem a "Mindehatót", haborút, földrengést kerüljük el… Gondoltam egyet és meglátogattam Klárit. Kedvesen fogadott. Felakart Téged hivni, hogy beszélgessünk. Nem engedtem. Nekem a telefon nem kapcsolatteremtés. Erősen nagyott halló lettem. A jobb fülem már nem működik, süketen meg nem lehet telefonálni. Talán negyed órát beszélgettem Klárikával az Éden bárban, azután eljöttem. Neki munkahelye, nem akartam zavarni. Vonaton jöttem haza. Nem is akarta a család nagyon elhinni, hogy Siófokon voltam... Gáborkám a közös születésnapi ebéd elmarad örökre, mert csak szomoruságot jelentene, hiszen nem vagy közöttünk...
Budapest, 1980. október 7… Köszönjük a születesnapi jókivánságaidat melyek közül legjobban a jó egészség nagyon szükséges lenne, mert az utóbbi hónapokban elég sokat betegeskedtünk… Igen szeretnénk a már többször is megigért "hosszú és részletes" levelet olvasni, mert ebben az évben csak három levelet kaptunk Tőled, abból is kettő igen szűkszavú volt. Hát ennyire el akarsz minket felejteni? Gáborkám jó lenne, ha megirnád az igazat… Kriszti elkezdte az ovodai életet. A gyerekek nagy része sirt, anyját ölelte, nem akart oviba menni. Kriszti bátran, sőt jókedvűen lépett a sok kispajtás közé, mindjárt kiválasztott egy hintalovat és elkezdett játszani. Délután mikor Gyöngyi érte ment, kijött az ovónő és a következőt modta: "Anyuka ez egy maxos gyerek, ez pisil, kakál, eszik, iszik, alszik, játszik egyszóval mindig azt csinál amit kell "… Gáborkánk igen csendesen élünk, mert a mi viszonyaink között csak csendes életre van lehetőség. Kláriról semmi hir... Gáborkánk szépen kérnénk a legközelebbi leveledet mond magnószalagra. Beszéld tele mindkét sávot, jó? Gratulálunk új munkahelyedhez. A lexikonban úgy irják "Európa legnagyobb kikötője Rotterdám" Sokféle náció megfordul abban városban. Kivánjuk találd meg számitásod, tanuld jól meg a holland nyelvet és mihamarabb teremts otthont magadnak. Annyi sok mindent tudnék kérdezni, de türtőztetem magam, mert mire a válaszolnál rá, talán már nincs is meg levelem. Ezért irjál kérlek a balsikerekről és sikerekről is, majd egy éves távlatban visszamenőleg...
Budapest, 1981. július 26… Gondolatban az elmult sok hónap során ezt a levelet jó néhányszor elkezdtem. De azután mindig vissza léptem a kivitelezésétől, mert talán nem is várod és nem is örülsz levelemnek. Válaszra nem is számitok. Most mégis irok, mert ez olyan mintha egy kicsit beszélgetnénk... Jó egészséget kivánok Gáborkám, nem olyat mint a miénk volt, mert mi szorgalmasan betegeskedünk. Egy influenza virust kergettünk körbe a családban. Alig tudtunk megszabadulni tőle. Kriszti is beteg havonta. Most volt bárányhimlős. Mondtam is ha a nyarat meg fogjuk érni, hát örökre élünk. - Megértük!... Találkoztam Klárikával az Astoriánál. Én egy padon ültem, Ő meg ment a Mackóba dolgozni. Megismert és odajött hozzám. Elmehetett volna nyugodta, mert nem ismertem volna rá úgy menet közben. Nagyon megváltozott. Csinos elegáns, csak más mint volt. Másnap eljött hozzánk. Jól elbeszélgettünk. Hozott mindenkinek ajándékot. Ez még márciusban volt. Azóta nem láttuk és nem is irt… Januát 11.-én Gyula a gépkocsival Érden belerohant jó 100-as tempóval egy Volán buszba. A Bácskai papa még az ütközés elött ijedtében szivbénulásban meghalt. A hátul ülő Mama nagyon össze törte magát. Gyulának meg a törött bordája belement a tüdejébe. A két túlélőt a János korházba vitték… Aranka pedig mikor midez megtörtént már állapotos volt. Testileg, lelkileg nagyon nehéz 9 hónapja volt...
Kirándulni el-el járok. Vagy egyedül, de ha Papa elszánja magat akkor kettesben. Elmentem a kedves helyemre egyedül, Ráckevére. Onnan busszal a közeli Kiskunlacháza vasutállomára gondolva, hogy onnan Józsefvárosra vonattal haza jövők. De rossz - ellenirányú vonatra szálltam és majdnem Kelebiáig mentem. De szerencsém volt mert a végállómás Kiskunhalas volt. Csak a leszállásnál tudtam meg, hogy 2 órán keresztü rossz irányba mentem. Visszafelé utazva a Kiskunságban jól kigyönyörködtam magam. Este 9 óra után értem haza. Ki is kaptam a Főnök Úrtól... Voltunk a Hármashatár-hegyen. Nagyon jól éreztük magunkat. Gyönyörű a kilátás, fújt a szél, süsött a nap. Viszzafelé bementünk az étterembe. Ittunk kávét, meg Traubisósdát. Rád gondoltam. A felszolgálók piros szmokingban vannak. A százasból, borravalót is beszámitva csak tiz forintot kapott vissza Papa… Voltunk Esztergomban is hajóval. Visszafelé vonattal, meg vonatot potló busszal. A hajó belül olyan szép volt, szemem-szám tátva maradt a csodákozástól, le is fényképztem… Sok ismerős meghalt. Már félek a Mező Imre útra menni, mert mindig van gyászjelentés kitéve. Kövesdi. Kövesdiné, Zugonicsné, Kovacsics Anna, Nagyné, Gelleyné, Merényi Gyula, Papp István, Tripa néni, Házy Gizi , Lillinné, Petruzselkáné, most más nem jut eszembe… Ezért mondogatom a Családnak, addig nézem Isten Szép világát amig lehet. A munkámat is elvégzem, meg kirándulgatok is ha módomban van… Gáborkám sokat gondolok Rád. Nagyon hiányzol. Nagyon meszire mentél...
Budapest, 1981. december 30… Igen nagy örömet okoztál azzal. hogy gondoltál ránk. Klárika elhozta kettőtök nevében a legnivósabb ajándékkosarat. Még nem szedtük szét, gyönyörködünk benne. Igazán méltó a küldőjéhez. Köszönünk mindent. Szánd el már magad Gáborkám egy hosszú levél megirására, hisz annyi minden szép lehet körülötted. Ne sajnáld tőlünk a leirást. Fényképet is küldhetnél. de jó lenne… Gáborkám ezt a két képet egy csendes vasárnap délután készitettem. Akkor is Rád gondoltam, azért most elküldőm Neked… Gyöngyi jóformám állandóan beteg, Papa sincs valami jól. Krisztinek leutobb mumsza volt.. Karácsony nyugodtan telt el, mert Gyöngyiék is külön, mi a Papával is külön űnnepeltük. Emiatt nem hivhattam meg Klárikát. Új év is külön lesz. Igy a legjobb… Klárika megigérte, hogy januárban rendezi a dolgokat… Irjál! ... Irjál! ... Irjál! ...
Budapest, 1982. május 19… Azt ügye mondanom se kellene, hogy a fényképek és a levelezőlapok osztatlan örömöt okozott az egész családban. Mindegyiket jól megnéztük nagyitóval, igy a tányérokba is alaposan bele néztünk… Sokat váltóztál Gáborkám, ezt a kis fénykép is mutatja. Remélem nem vagy mindig ilyen komoly, biztosan vannak vidám, gondtalan perceid, óráid, napjaid… Gyöngyi munkáját elimerik. Most lett "Kiváló Dolgozó". János átment a Főtaxitól a "Volán" vállalathoz. Nagy teherautóra került. Itt jobb lesz a keresete. Krisztike is betöltötte az ötödik életévét. A Születésnapon eljöttek megratulalni az Arankák, a kis Szabolcs és Gyula… Voltak nálunk a Weltnerék. Béci fiúk megnősült még a télen bevitték katonának... A Lörincen lakó unokatestvérem Etus férje meghalt… Apu szedi a gyógyszreket, de nem javul tőle az állapota. Én nagyon megöregdtem lelkileg és testileg is. Sokszor vagyok türelmetlen és nagyon nehezen mozgok… Kikapcsolódásnak kirándulunk. Felmentünk a Szabadság hegyre. Voltunk a nyúgdijas jeggyel Szolnokon, meg Debrecenben. És milyen elegáns "fükés" kocsiban utaztunk. Reggel mentünk, busszal villamossal körülnéztünk a városban, estére otthon voltunk. Az idő gyönyörű. Szép májusunk van… Klárika már biztós leutazott a Balatonra. Az Emkét tatarozzák. Nagyon régen volt nálunk. Pedig úgy örülünk ha jön... Bármit irnál életedről, egészségedről, a Téged körülvevő világról, barátaidról, otthonodról, nekünk minden mondatod öröm. Hiszen semmit sem tudunk Rólad...
Budapest, 1982. július 3… Remélem Szárszóról küldött lapot már megkaptad. Biztosan meg is lepödtél, hogy én is üdülhetek végre 34 évi rabság után. Az IBUSZ lakás csendes és kényelmes volt. Jókat lehetett benne aludni, amire igen nagy szükségem volt. A déli órákban mentük le a Balatonhoz. Itt szép park és kényelmes padok voltak. Gyönyörködtünk Isten szép világában. A büfé soron lehetett enni-inni. Mi a Tóparti étteremben vacsoráztunk. Ez egy szépen dekorált hely volt és cigányzenekar játszott. Az étlapot azonnal hozták. Csak drága és finom ételeket rendeltük, mert 160,- Forintot költhettünk naponta. A tálalás is elegáns volt. Mindig megkérdezték tölem: izlett-e az etel? Én meg feleltem, hogy bizony izlett és holnap is ezt fogom enni… Az utolsó napon vacsora után, amikor kiléptünk az étteremböl nagyon esett az esö. Leültünk a kerthelységben az ernyök alá. Nem indulhattunk el, mert messze laktunk. Egyszer csak odajön a föpincér és azt mondja. Itt az autó, tessék beszállni, hazaviszem a néniéket. A meglepetéstöl órákig nem tértem magamhoz. Másnap reggel eljött a lakás elé és kivitt minket az állómásra. Egy fillért sem fogadott el. Fiatal volt úgy 30-an aluli. A kocsi pedig tágas, kényelmes, valószinü nyugati márkáju volt…. A szállásadónk is nagyon kedves volt hozzánk. Vasárnap frissen sült fánkkal, egy másik este pedig ropogos cseresznyével kedveskedett. A figyelmességét honorálni szerettem volna, de határozottan vissza utasitott. A Balaton csodálatos volt. Sokat ültünk a partján. Nem lehetett megunni, mert mindig más volt. Sok a horgász, nagy a türelmük. Ök is vártak s mi is vártuk a nagy pillanatot. Nagyon sok a külföldi. Ezt lltpaprikáátva mindig arra gondoltam, hogy eljönnek jóllakni hozzánk. Mert Gáborkam étel-ital, gyümölcs böven van. Junius 30.-án jöttünk haza, lélekben még mindig ott vagyok Szárszon. Csodalatos volt a kötetlenség… Meglátogatott Etus unokatestvérem és Mária neni. Klárikánem kerestük fel Siófokon, féltünk hogy abban az elegáns világbanterhére lennénk. Irni azonban irtunk neki… Kálmán bácsi elhozta ajándékaidat, köszönjük. A jövő héten eljön újra. Látom nem felejtettél el minket...
Budapest, 1982. augusztus 11… Első sorban is hálásan köszönöm a gépcsodát. Akkor még nem tudtam mit kaptam. Ezután 3 napig egyesült erővel forditottuk a német leirást... A negyedik napon Gyöngyi, Kriszti és jómagam kimentünk a Városligetbe és az állatkertbe. A tónál ragyogó napsütésben készült első felvételem. Csodálatos lett. Még felhők is vannak az égen. Azután az állatkertben fényképztem. Körül álltak minket az emberek és volt olyan is aki kérte megfizeti, fényképezzem le. De én nem álltam kötélnek… Az Ofotért üzletben mikor ehhez a géphez kértem filmet úgy néztek rám az eladók mintha a holdat kértem volna tőlük. Én meg Isteni ajándéknak tartom, hogy a Polaroiddal fényképezhetek. Csodálatos szép képek, naponta ujra és ujra megnézem őket.... Gáborkánk a mai napon, azaz augusztus 11.-én Apu erélyes fellépésére megkaptuk Kálmán bácsitól a pénzt. Ird meg valójában kinek küldted. Nekünk? -vagy a szélesebb családnak. Nagyon szépen köszönjük.. A levelet olvasva és a képeket nézve úgy látjuk végre kezdesz gyökeret verni abban a békés orszában. Stilusod és az irásod sem kifogásolható. Kálmán bácsi meg sok szépet és jót mesélt Rólad, ami bizony megnyugtatott minket.
Most már a nap is süt rendesen. Nálunk is pusztitó meleg van. Nehéz elviselni. Nekünk jó itthon, Gyöngyi viszont ráragad a rajztáblára, János taxijában 50 fok meleg van és Kriszti ha megérkezik az ovodából, már az ajtóban kezd vetközikni és rohan a kád felé. A mai nap azonban már enyhe szellő csökkentette a forróságot... Kriszti szertelen, rengeteget beszél, mindig kérdez. Nagyon kell vigyázni előtte az embernek, hogy mit beszél, mindent megjegyez. Téged Gáborkám ha hazjönnél egyből megismerne. De jó lenne ha haza jönnél. Úgy hiányzol!!!... Gáborkám megvolt az áremelés. Én nyugdijas létemre azt mondom, hogy ki lehet birni. Csak nehéz megszokni a balatoni finom falatok után az itthoni sültpaprikát, meg paprikáskrumpli menűt… Remélem a beadott papirjaidra már kaptál választ...
Budapest, 1982. október 14… Csodálatos ajádék volt a magnószalag. Egymás után lehallgattuk kétszer. Lélekben teljesen együtt voltunk. Most nem volt közöttünk távolság. Köszönjük a születésnapi jó kiváságaidat. Jól esett, hogy nem felejtkeztél el rólunk. A felvétel napja is megható. Az az emlékezetes szeptember 11.-ke. Nekem legalábbis felejthetetlen marad örökké. Gáborkám az ajándékot is hálásan köszönjük. Eltettük mi öregek, mert valami komolyat szeretnénk alkotni. Nem csip-csup kicsiséget. Majd erről a tervről később irók… A részletes és igen jó érthető beszámolodat büszkén hallgattuk. Szépek voltak a zeneszámok is. Nem felejtetted el a kiflitálat, mi meg a remek töltöttkáposztáról emlegetünk Tégedet… A Főnök látogatásakor úgy néztünk ki mint az éjjeli menedékhely. Apu pizsamában, Gyögyi egy kopott otthonkában, én meg feküdtem a szobában. 4 kabát a szekrényre akasztva. No meg a meglepetés a jó megjelenésű férfi láttán akiről nem találtuk ki, hogy kicsoda, pedig szép udvariasan bemutatkozott. Folyton azt hittem, hogy János váltója. Mikorra tudatosult bennünk végre kicsoda, már kifelé sietett, mert lent várta a taxi… Gáborkám nem sok dicsőséget hoztunk Rád. Kérd elnézését a nevünkben is és mond Neki, hogy azért nem vagyunk olyan szerencsétlenek mint amilyennek akkor kinéztünk...
Weltnerék néhány héttel ezelőtt voltak nálunk. Klári nagyon sovány, Guszti a szokásos súlyban. Vettek egy tizezer forintos papagályt, tanitják beszélni. Sanyi fiúk leérettségizett és a Testnevelési Főiskola hallgatója. Ha végez birkozó edző lesz. Béci a nyomdában dolgozik majd, de Ő most Katona… Irén néni is meglátógatott minket. Nagyon szomorú volt, mert kutyáját séta közben Hüvősvőlgyben elütötte a villamos. A kutya azonnal kimult. Partnerével meglazitotta kapcsolatát, mert az a balesetkor szivtelenül viselkedett… Vass Laci (Pista bácsiként emlékezel rá) az unokahugával dr. Vass Lillával volt nálunk. Jól van, még mindig a kultúrparkban dolgozik és mindent elvállal, amiéért fizetnek. Lilla a Nővénymemesitő Állomás vezetője… Bukovinszkyékről semmit nem tudunk. A druszádról, Gáborról szintén semmit. Úgy számitom Bélus legidősebb fia az idén tavasszal érettségizett. Őket sem láttam már vagy két éve… Lörincről is eljőtt hozzánk Etus néni. Tavasszal meghalt a férje. Nincs egyedül, mert együtt lakik a lányáva, vejével és az unokájával...
Gyuriék is régen voltak nálunk. Nem tudok Róluk semmit. Biztosan nincs könnyű életük azzal a szegény kislánnyal… Mária néni teljesen össze omlott. Sajnos iszik. A lakása elhanyagolt, Ő maga is rendetlen, piszkos. Nem megyek hozzá többet. Cili néni kiment Kanadába dolgozni. (ápolónő) Itt hagyta férjét, szép otthonát, pici unokáját. Bátor asszony, mert ilyen dologra vállalkozott betöltőtt 60 évével… Most magunkról fogok irni. Kirándulni keveset voltunk, mert én még mindig nem birom a nagy meleget. De azért a hűvösebb napokon voltunk Normafán és a Széchenyi hegyen. Kétszer üdültünk: Balatonszárszón és Balatonlellén. Az utobbi azért volt kényelmes, mert az ebédlő a szobánktól néhány lépésnyire, a Balaton meg karnyujtásnyira volt. Fényképeztem a Polaroiddal is. Csodálatos szép lett egy balatoni felvétel. Igaz sokáig vártam a mólon arra, hogy össze jöjjön a kép anyaga. Külön albumot nyitottam a Polaroid képeknek, ahhoz az általad küdötteket is beragasztottam. Az üdülőben lévők közül senki se látott még ilyen gépet. Volt nyugágy a kertben, hintaágy és padok is. Teljes kényelem. Napi négyszeri étkezés… Itthon gyönyörűen kitkaritott lakás várt minket. Gyöngyi nagyon szépen helyt állt. Még a mosást is megcsinálta helyettem. Pedig van elég baja. János vissza ment a Főtaxihoz, mert a Volánnál nem találta meg a számitását. A szerződése még tart a Köbányai sörgyárral...
Gáborkánk nagy terveink vannak. Tudod mellettünk laktak a közös W.C.-nél levő kis szobában a Kolompárék. Ők azonban már 2 éve elköltöztek. Helyükbe senki nem jött. Ezt a kis szobát kérvényeztük meg a lakásosztálytól. A házkezelőségen azt mondták meg fogjuk kapni. Valószinű épitkezés lesz, erre raktuk el a forintokat. Egy automata mosógépet én szivesen vennék, ha ez a kisszoba ügy megoldódik… Gáborkám még azt akarom mondani, hogy a fejed lágya már benőtt, csak Te nem vetted észre. Kivánom, hogy Klárika látogatása beváltas a hozzá fűzött reményeidet...
Budapest, 1982. november 29… Kellems Karácsonyi Ünnepeket, Boldog Új Évet Kivánunk! Legyen mindig egészséged, békés életed és ha a zsebedbe nyúlsz ott mindig annyi pénzt találj amennyire szükséged van, sőt maradjon egy kis tartalék is.. Gáborkánk küldünk egy kis ajándékot. Fogadd szeretettel. Az egyik dobozban egy kis juhász szobor, fából faragott, a másikban Kalocsi tálcakendő, népművészeti hamutartó, szintén fából, kerámia betéttel, meg egy Halászbástya látkép, szintén kerámiából. Most megyek másodszor a postára és remélem sikerül öket feladnom… Mi csendesen élünk, fiatalok dolgoznak. Külön karácsonyozunk, mert én már nem tudom a közös főzést megcsinálni, meg Gyöngyi ügyesen mozog a konyhában. Papát aki nem igényes még el tudom látni… Nálunk az ősz most gyönyörű volt, sok napsütéssel. Néhány kirándulást is tettünk. A Halászbástyán fényképeztem a bástyát a Hiltont, a Mátyás templomot, meg a sétányt. Természetesen a Polaroiddal. Még a Parlamentet is megcéloztam vele. Képzeld Gáborkám még a tükörképe is látszik a Dunán. Ilyen meszire is ellát. Szóval sok öröm van benne… A magnószalagot fülhallgatóval is lehallgattam és megnyugvással töltött el a mondanivalód gazdagsága, a gördülékeny elöadásmód, az is hogy idézted a római közmondást. Örülök, hogy szeretettel emlékeztél a "Születésnapokra" , meg a kiflitálra is. Igaz lenne? Csak a szépre emlékezel?... Klárikáról semmit nem tudunk. Irtam Neki két alkalommal is, nem válaszolt. Ha össze szedem az erőmet, talán meglátogatom... Drága Gáborkánk ölelünk csókolúnk a régi szeretettel és csak én irom alá a Családot, mert a többiek nincsennek itthon. Csend van és most jó levelet irni… Nagyon hiányzol!!! ...
Budapest, 1983. február 27… Megünnepeltük a Karácsonyt és az Új Esztendőt " békében". A fa Gyöngyiéknél volt "Végre". Külön főztünk és a külön volt az ünnepi ebéd is. Ők hárman, mi ketten. Ez a szepareltság békét jelentett. Az Új esztendőt Gyöngyiék nem várták meg, lefeküdtek. Mi öregek azonban kitartottunk, sőt még koccintottunk is... Gyöngyi boldog, mert Kriszti jól vizsgázott a ovódában és mehet beiratni az iskolába. Jánoskát is nagy öröm éte. Egymaga kapott egy taxit, ami ha nincs munkában itt áll a ház előtt… Engem is nagy öröm ért. Hála Neked! Vettem egy automata mosógépet. Bele teszem a piszkos ruhát és kiveszem kimosva, kicsavarva. Csodálatos találmány. Megszabadultam a hajladozástól és emelgetéstől. Nehezen szokom meg a gondolatot, hogy a mosás nem fársztó ezután. Gáborkám azt akarom mondani, hogy az összes ajándékot megkaptuk és Apuval eltettü, elfeleztük. A Polaroid filmeket és vakut is magkaptuk. Ha jön a szép tavasz csinálok szingazdag képeket. De fogok örülni nekik. Akkor ha Isten erőt ad teszünk néhány kirándulást. Én ezt a levelet éjjel irom. Mindenki alszik, nyugalom van. Biztós Te is alszol abban a messzi Rotterdámban. Közben lassan mevirradt... Irjál azért néhány sort, mindig várom várom leveledet. Nagyon hiányzol!!!...
Budapest, 1983. árilis 29… Köszönjük a Húsvéti üdvözleteket és a remek fényképeket. Mindjárt ki is tettük a zongorára a bekeretezett szakállas mellé… Mi csendben és békésen ünnepeltünk, de aztán jöttek a bajok. Elpusztult a kis nöstény tengeri malacunk, a szülés után 17 napra. A kis malac megmaradt. Aranyos kis jószág. Sipi a neve. A kis Zsuzsit mindnyájan megkönnyeztük és Gyöngyi eltemette a temetőben a fenyőfa tövébe… Gyöngyi egy alkalommal elesett a fürdőszobában és a Balesetibe vitte János, onnan a Sebészeti klinikára. Korházban feküdt pár napot. Törött kézfejét operálták, össze szegelték. Négy napig aludni sem tudott a fájdalomtól. Ezután jön majd a gipsz, majd mégegyszer egy operáció és csak azok után tudjuk meg, hogy milyen lesz a bal keze. Gáborkám ez rettenetes… Mig Gyöngyi a korházban feküdt, Krisztit a szemorvoshoz kellett vinnem az Istán korházba. Szemhibát állapitottak meg, de még időben mentünk. Szemüveget is fog kapni, ha a kezelésen túl lesz. Két nap mulva meg az ovodai főorvostól kaptunk beutalót a Heim Pál korházba hallásvizsgára… Gáborkám milyen jó, hogy megvan a pénz, mert Gyöngyit meg tudom segiteni. Nyugodtan tud borravalót adni, ha másodszor operálják majd... Papa nincs jól, fáradékony, fáj a nyaka, feledékeny, rossz kedű, figyelmetlen. Csak rosszabbul ne legyen! Jánoska még birja magát, Ő most a legegészségesebb a családban...
Röpke fél év alatt megkaptuk a kisszobát. Az IKV. engedély után lehet csak az összekapcsolási munkákat elkezdeni. Szeptember táján fog errer sor kerülni… Weltnerék itt voltak, Béci júniusra várja a kisbabát. Mária néni már félholt, nagyon tönkre ment. Reggel viszem Krisztikét ovodába, János hozza haza délután. Nagyon fáradtnak érzem magam. Nem tudom meddig birom még. Itthon most kilátástalan a élet. Gáborkám irjál vidámabb dolgokat… Ezt a levelet senki nem olvasta el a családból. Csak Neked irtam ilyen őszintén. Remélem Neked nincsen semmi bajod és zavartalan az életed... Millószor csókol, Édesanyád
Budapest, 1983, július 24… Hosszú hallgatás után irók ismét. Nem álltak össze a dolgok sehogy sem. Olyan kusza volt minden… Nagyon köszönöm a névnapi jó kivánságokat. Klárika hozott egy szép csokor rózsát kettőtök nevében. Jól esett, hogy nem felejtettétek el a Margit napot… Gyöngyi második műtete is megtörtént. Két szegecset vettek ki, meg egy csontot csiptek le. Klárika segités képpen kimondhatatlan elegáns pongyolát, hálóinget, papucsot, és egy nagyméretű törülközőt ajándékozott Neki. Ezzel sok gondtol szabaditotta meg. A nyaralásukhoz nem kellet ilyen dolgokat soha venni. Minden nap jobban van, de nem tudni mikor lesz munkaképes… Az elmult időben sokat neheztelt Jánoska rám, mert érhetettlen volt elötte, hogy a pénzt az épitkezésbe költőm. De hát a későbbiek során majd Ő is rájön, hogy a kisszobát, ha majd berendeztük sokkal könnyebb lesz az életünk. Szekrényt fogok bele venni, tele ruhafogassal, természetesen az alkalmiban. Fotelt már vettem. Még ki kell festeni a helységet, meg a büntetést kifizetni, mert egy sajnáltos véletlen folytán elöbb épitkeztünk, mint ahogyan lehetett volna. Azt hittük jogy a Házkezelőség engedély elég. Nem volt elég. Ki tudta ezt?...
Kriszti szeptemberben iskolás. Gyöngyi már megvette a kellékeket. Ezer forintnál is többet adott ki. Nagyon sok a segédeszköz... Augusztis 4.-én elutazik a kis család Hajduszoboszlóra. János több mint két hónapja mindent bepakolt. Gyöngyi az utolsó napon fog csomagolni az ajándék nagy fekete böröndbe. Kivánom hogy jól sikerüljön nyaralásuk… Meglátogattam Klárikát az Emkében. Nem vett észre sokáig. Figyeltem hogy dolgozik. Ügyes és nagyon csinos. Fehér köpeny van rajta es ragyogóan tiszta. Haja bőre ápolt. Szép barna. Hidd el Gáborom Ő ott a legkülömb... Weltneréknél Bécinek kislánya született. Mária néni teljesen lecsuszott. Dévényi néni leánya egy Norvéghoz ment férjhez... Apu hol jobban, hol rosszabbul van. Ha jól fogja magát érezni, akkor mindketten, ha nem akkor úgy csak én fogok segiteni Klárikának a költözködésnél… Gaborkám olyan nagy öröm ért. A Beloiánisz jóvoltából ismét üdülhetünk. Valószinű Keszthelyen. Apu szerdán megy befizetni a két hetet. Nagyon jól jön, mindig ez jár az eszembe… Klárikával beszéltünk. Mikor látunk viszont? Gyere már haza! Remélem és reméjük rövidesen. Intézd már azokat a papirokat. Várunk nagyon!!! U.i. A küldött filmeket köszönöm, megkaptuk. Gyöngyit kiirták a betegállómányból, augusztus 22.-én fog munkába állni...
Budapest, 1983. október 22… Szerencsésen haza érkeztünk Keszthelyről. Azért irom, hogy szerencsésen, mert mindig attól féltem, lemaradunk a buszról, mert rossz helyen vártuk. Az üdülés csodálatos volt. A környezett rendezett. Ilyen kulturált kölmények között soha nem üdültem. A költségeket Apu vállalta. Igazán gavallér volt. Partnernek is kellemes. Ha hivtam jött, ha nem volt erőm menni az üdülőben römiztünk a virágos teraszon. Sétáltunk a madárfüttyös erdőben vagy ültünk a Balaton partján… Fényképeztem a Polaroiddal. A környezetünkben senki nem látott még ilyet. Még a Festetich kastély sok vendége is csodálattal nézte a gépet... Az oda és vissza visszautat busszal tettük meg, mert a vonatnál át kellet volna szállni… Amig Mi ketten gond nélkül éltünk Keszthelyen, azalatt itthon gond akadt bőven. János beteg lett. Valami fulladásos hülése volt. Most már azért jobban van, ritkábban fullad… Kriszti iskolás. Magatartása ellen van a legtöbb kifogás. Nehezen szokik bele az igába. A tanulás elég jól megy neki. Olyan a rendszer, hogy Karácsonyra irni és folyékonyan kell olvasni tudniuk Gyöngyinek jól meggyógyult a keze. Csak néha fáj. Talán az időjárástól? Túlerőltetéstől? Papa egészsége sem a legjobb...
Klárika volt nálunk szeptember 15.-én. Gratulált kettőtők nevében születésnapomra. Hozott osztályon felüli kézimunkát Gyöngyinek és nekem is. Nagyon szép virágot is kaptam Tőle. Krisztinek adott 100,-forintot takarékbélyegre. Köszönöm szépen Neked is, hogy nem feledkeztetek meg rólam… Még augusztus elején meglátogattak minket Bélusék. Balatoni nyaralásból mentek hazafelé, közben betértek hozzánk. A két nagyfiú hatalmas szál legény lett, magasságuk úgy 190 cm. körül van. Bélus a nagyobbik másodéves katonanövendék. Zoli 1984 tavaszán fog szakérettségit tenni. A kis Gáborka második elemista és igazi vasgyuró. Piroska iskola igazgató. Bélus a régi. A nagyfiúk mellett még kisebbnek látszik. De ez nem szomoritja. Jókedvű, humoros. Lefényképeztem Őket a Polaroiddal, - és a képeket Nekik adtam. Örültek a képeknek...
Egy másik alkalommal mejöttek Gyuriék is. Gyuri és Marika remekül néznek ki. Hoztak Jánosnak autóstáskát, Gyöngyinek kulcstartót, Apunak papucsot, pezsgőt, Krisztinek toltartót, nekem kulcstartót, szatyrot. Hoztak sört, almát, körtét és egy tálcán almáspitét. Felköszöntötték a Papá a 75. születésnapja alkalmából. Mi meg rántott húst készitettünk ebédre, krumplival és savanyusággal. A főzést Gyöngyi végezte kifogástalanul. Gyuri nincs már a zenekarnál. Még a dobszerelését is eladta. A bányánál dolgozik… Oci férjhez ment. Komoly asszony lett belöle. Györgyi állapotos. Szóval Papának már másfél dédunokája van. Őróluk is készitettem Polaroid képet, Nekik adtam. Örültek neki... Weltnerék mesélték, hogy meghalt Makarevitz bácsi és a Dévényi néni. Az utóbbi őngyilkos lett. Mária néni korházban fekszik. Klárika lakásával huza-vona van. El van keseredve. Még nem érkezett meg a kiutalás… Gáborkám, szépen kérlek irjál már néhány sort. Mik a terveid? Hogy élsz? Miképpen ünnepeled meg 34. születésnapodat? Fényképnek is ölrülne a család. Küldjed! Nagyon hiányzol!!!;
Budapest, 1983. december… Kellemes Karácsonyi Űnnepeket, Boldog Új Esztendőt, Békét, Jó egészséget kivánunk a régi szeretettel! Ölelünk, csókolunk. Édesapád, Édesanyád, Gyöngyi, János, Krisztián… Irj! Irj! Irj!
Édesanyám hozzám fogalmazott utolsó levele Budapest, 1984. február 27… Drága Gáborkánk! Régen irtam, de olyan nehéz lett életünk, hogy még levegőt sincs kedvem venni. Az ünnepek békésen teltek. Karácsony második napján Klárikához mentünk ebédre, no meg az új lakás megtekintésére. A lakás igazán szép, kényelmes. Az egyik szoba nyugatra a másik a mellékhelységekkel Keletre néz. Az ebéd igazán finom volt. Olyan jól éreztük magunkat... Apu viszont már a hatodik hete komoly beteg. Orvost hivtunk. Négyféle gyógyszert kapott. Szedi rendesen, de nem javúl az állapota. Botladozva jár, utcára nem tud menni. Csak megjavúlna egy kicsit. Igy nekem is nagyon nehéz. Gyöngyiék is betegek voltak. János komoly aszmás, sokszor nincs elég levgője. Akkor elő a gyógyszert! Az segiti. Kriszti meghozta első bizonyitványát. Környezetismeretből négyes a többi ötös. A magatartással azonban sok a baj...
Weltnerék voltak nálunk. Ők hozták a hirt, hogy Mária néni meghalt. Nedeczky (akivel cserétünk) Karácsony éjszakáján leugrott az emeletről, oda esett a mi régi lakásunk elé. Berkusné pedig őngyilkos lett gázzal... Gaborkám ma kaptam gyászjelentést Nyiregyházáról, hogy Vass Laci II. hó 20.-á meghalt. Úgy fáj a szivem, mert a Papa nem enged elmenni a temetésre, nem fogadja el a Gyöngyit arra az egy napra sem gondozónak… Remélem Gáborkám körülötted nincs ennyi szomorúság. Klárika komoly beteg, olyan sehogyan se néz ki szegény. Nem birja az emeletet. Meg szoktam az Emkében látogatni, ha megyek a Papa gyógyszeréért az 1-es patikába... Irjál már egy néhány sort. Miért nem jösz haza? Szeretettel Csókolunk, Édesanyád
1984. julius 3.-án hajnali 2 órakor egy szív megállt dobogni. A postagalamb többet nem repült, nem jött többé hir-újság, .........magamra maradtam.
|

